Nem indul el a lengyel munkás

Rafal Wisniewski - lengyel nagykövet



Lengyelország számára az EU-ba való belépés az 1989-ben elkezdődött rendszerváltás folyamatának megkoronázása. A lengyel gazdaság és a lengyel társadalom jelentős része egészében véve jól felkészült az új kihívásokra. Ezért mi, lengyelek, a csatlakozás hátrányai helyett jobban szeretünk "kihívásokról" beszélni. Társadalmi szinten az egyik ilyen alapvető kihívás a 20 százalékos munkanélküliség, de idesorolhatjuk a vidék - tág értelemben vett - modernizációját is. A sikeres csatlakozás nyertese hosszabb távon szinte mindenki, tény azonban, hogy rövid távon egyes gyártók, társadalmi csoportok vagy régiók szembekerülése a nemzetközi versenytársakkal nehéz pillanatokat okozhat közülük egyeseknek.

A visegrádi együttműködésnek elméletileg megvan a lehetősége arra, hogy kifejezetten pragmatikus fórummá alakuljon át. Egész sor olyan kérdés létezik, amelyben a közép-európaiaknak relatíve könnyebb egyetértésre jutniuk (EU-politika a posztszovjet térséggel és a Balkánnal szemben, a strukturális és kohéziós alapok jövője, a liszszaboni stratégia megvalósításának gyakorlati modellje, sőt, a közös agrárpolitika további reformjai), s ezzel nagyobb az esélye annak, hogy elnyerik a többi tagország támogatását. Miért mondanánk le erről a lehetőségről? A visegrádi együttműködésnek azonban nem kell kiterjednie azokra a területekre, ahol nincs ilyen érdek- vagy nézetazonosság. Erre jó példa az új alkotmányos szerződés ügye.

Sem nyugatra, sem délre nem indul meg Lengyelországból a munkát kereső emberek áradata a csatlakozás után. Magyarország esetében ez ellen szólnak olyan tényezők is, mint például a lengyelnél egyáltalán nem magasabb bérszínvonal, a számottevő lengyel közösség hiánya és a nyelvi akadályok is. A lengyel munkanélküliek még arra sem igen kaphatóak, hogy vidékről a fővárosba költözzenek, noha Varsóban elenyésző a munkanélküliség, a bérek a budapestiekhez hasonlóak, az élet olcsóbb.