A felzárkózás kulcsa a feldolgozóipar

Írországban a mezőgazdaság szerepe igen nagy volt az EK-csatlakozás előtt. A gazdaságpolitika egy ideig éppen a mezőgazdaságban levő komparatív előnyök kihasználására épített, majd ezt követte a protekcionizmus, amellyel a mezőgazdaság rovására inkább az ipart támogatták. A szerkezetváltási folyamat azonban ezzel még nem kezdődött meg igazán. Az átalakulás alapvetően a hatvanas években vette kezdetét, amikortól külföldi vállalatok kezdtek megtelepedni az országban.

Kezdetben a hagyományos könnyűipari ágazatokba - mint például a textil-, ruha-, cipő- és műanyagipar - érkezett a külföldi beruházások döntő része. A modernebb iparágak elsősorban a kedvező körülmények és a liberalizáció nyomán települtek Írországba, s főképp a kevésbé tudásintenzív termelési fázisokat vitték oda. Így a feldolgozóipar részesedése egyre inkább nőtt. Bár az ír gazdaság felzárkózási folyamata még igen alacsony ütemben haladt, a csatlakozást követően a gazdaság szerkezetváltása folyamatos volt.

A korai 1980-as évek stagnálása azonban rányomta a bélyegét erre az átalakulásra is. Egyre több ír cég ment csődbe, és egyre több ember veszítette el a munkahe-

lyét. Mivel a vállalatok jórészt a hagyományos iparágakban tevékenykedtek, ezen cégek megszűnése azt is jelentette, hogy a gazdaságszerkezet modernebbé vált. Közben viszont a munkanélküliség 15 százalékra dagadt.

A fordulat a nyolcvanas évek végén következett, amikor újabb lendületet kapott a külföldi közvetlen beruházás. Így a kilencvenes évekre az ágazatok között élre tört az irodai berendezések gyártása, a vegyipar, illetve a gépek és az elektronikai berendezések - jórészt külföldiek által uralt - gyártása.

A masszív ipari szektor ma már alapvetően transznacionális cégek kezében lévő high-tech feldolgozóipart jelenti. A belföldi tulajdonú ipar azonban még mindig jócskán elmarad a külföldiek fejlettségétől és termelékenységétől. Ezek a vállalatok a modern iparágak termelésének kevesebb mint 10 százalékát adják, míg a feldolgozóiparban dolgozóknak még mindig kicsit több mint fele ezen vállalatoknál dolgozik.

Talán itt ragadható meg a legfőbb különbség az ír és a portugál külföldi vállalatok között: az írországi külföldi befektetések alapvetően a modern ágazatokba érkeztek, míg Portugáliában inkább az olcsó munkaerő a legfőbb vonzerő, ezért a külföldiek munkaintenzív termelésbe fektettek. Ez az egyik oka annak, hogy a két ország fejlettsége között az elmúlt másfél évtizedben egyre nőtt a különbség.

Érdekesség, hogy a külföldi vállalatok nem olyan ágazatokba fektették pénzüket, amelyben Írországnak komparatív előnye lett volna. Épp fordítva: ott lett komparatív előnye a későbbiekben, ahova a közvetlen külföldi tőkebefektetések áramlottak. Az 1990-es évekre a munkanélküliség gyakorlatilag megszűnt probléma lenni, a szolgáltatás és azon belül a pénzügyi és üzleti szolgáltatások pedig egyre nagyobb szerepet játszanak napjainkban.

A csatlakozást megelőzően Portugália igen fejletlen gazdasági szerkezettel rendelkezett, jócskán elmaradva a közösség többnyire fejlett tagállamaitól. Ennek ellenére a csatlakozást megelőző évben a szolgáltatói szektor adta a GDP 58 százalékát, az ipar és építőipar részesedése 30 százalékos volt, míg a mezőgazdaság az uniós átlagot jelentősen meghaladva, 12 százalékkal járult hozzá az éves bruttó belföldi termeléshez.

Az 1974-es forradalmat követő államosítási időszak miatt a köztulajdon aránya igen magasra szökött. A csatlakozáskor a megtermelt GDP egyötöde az ilyen típusú vállalatok működéséhez kapcsolódott. Éppen az állami tulajdon magas aránya miatt a szubvenciók szerepe is igen nagy volt: elérték a GDP 4,3 százalékát is. Az állami vállalatok hatékonysága alacsony volt: több munkaerőt foglalkoztattak a kelleténél, a gazdálkodás nem volt optimális, ennélfogva sokszor veszteséget termeltek. Ráadásul a merev munkaerő-piaci szabályok tovább nehezítették ezt a helyzetet. Az iparban a munkaintenzív, relatíve kevesebb hozzáadott értéket képviselő könnyűipari ágazatok voltak túlsúlyban, s az export meghatározó részét is ezek, a textil-, ruha-, cipő-, bőr-, fa- és papíripar adták.

Mindemellett a kis- és középvállalatok (kkv) túlsúlya jellemezte a portugál gazdaságot: a munkavállalók 70 százalékát ezek alkalmazták, és a GDP-ben is meghatározó volt a szerepük. Éppen a kkv-k magas aránya miatt nem tudta a portugál gazdaság kihasználni az egységes európai piacból eredő előnyöket, arra ugyanis inkább a nagyobb vállalatok lettek volna képesek. A csatlakozást követően napjainkra e cégek szerepe még tovább növekedett: az EU tagállamaiban itt a legmagasabb (80 százalék) a foglalkoztatásban képviselt arányuk, és a GDP-beli részesedésük szintén kiemelkedő, 67 százalék.

A csatlakozást követően a gazdaság gyors növekedésnek indult, a mezőgazdasági szektor aránya pedig folyamatosan csökkent. 1990-re az agrárszektor részesedése a GDP-ben a felére csökkent, majd az 1990-es évek végére már sokkal közelebb került az uniós átlaghoz: 4 százalékra mérséklődött. Azonban a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya még mindig nagyon magas, 10 százalék körüli értékével kétszeresen meghaladja az EU-átlagot.

1986-ot követően a külföldi közvetlen beruházás szintje lényegesen megnőtt: az 1980-as évek végéig a szolgáltatói szektor részesedett a legmagasabb arányban, mintegy 50 százalékban ezekből a beruházásokból. A szolgáltatásokon belül elsősorban a pénzügyi, az ingatlan- és az üzleti szolgáltatások voltak a külföldi beruházások fő célpontjai. Emellett a turizmus jelentőségének növekedése is a szolgáltatói szektor arányának emelkedését eredményezte. Az 1990-es évek elejére e szektor kibocsátása már meghaladta a GDP 56 százalékát.

Az iparban is lényeges változások történtek. A szektor súlya a GDP-ben a csatlakozást követő időszakban nem változott lényegesen (35-38 százalék volt), azonban az ágazati szerkezet valamelyest módosult. Bár összességében továbbra is a könnyűipar maradt a legfontosabb, a gépgyártás és a járműipar jelentősége folyamatosan növekedett. Mára az autógyártás kiemelkedő fontosságú, több mint 160 autóipari vállalat tevékenykedik az országban, amelyek a GDP 5, az export 20 százalékát adják. Emellett a számítástechnikai és az elektronikai berendezések előállítása is egyre nagyobb szerepet kap.

A privatizáció is átalakította a gazdasági szerkezetet. A nyolcvanas évek végén kezdődő folyamat eredményeként az állami tulajdon aránya 20-ról 5 százalékra csökkent. Első lépésben a pénzügyi intézményeket - elsősorban a bankokat és biztosítótársaságokat -, valamint a feldolgozóiparban tevékenykedő vállalatok magánosítását kezdte meg az állam. A folyamat viszonylag rövid idő alatt lezajlott, pedig az OECD-országok között ez volt az egyik legszélesebb körben végrehajtott privatizáció.

Az új évezred elején tehát a portugál gazdaság szerkezete egyre inkább hasonlít a fejlett nyugat-európai államokéhoz. Az ipar szerepe, bár csökkent és szerkezete is modernizálódott valamelyest, azonban továbbra is jelentős a könnyűipar aránya. A mezőgazdaság súlya a harmadára csökkent, de a foglalkoztatottak körében még mindig viszonylag magas részarányt képvisel.

A Spanyolország példája sokban hasonlít Portugáliához. A csatlakozáskor a spanyol gazdaság szektorális összetétele valamivel modernebb volt, a mezőgazdaság csupán 6 százalékban részesedett a GDP-ből, míg az ipar 28, az építőipar 6, a szolgáltatások 60 százalékot adtak. 1986-ban tehát a kohéziós országok közül Spanyolországban volt a legalacsonyabb az agrárszektor aránya, míg az ipar és a szolgáltatások részaránya meghaladta Portugália hasonló értékeit, és az ipari szektor méretét tekintve Írországhoz volt hasonló.

Spanyolországban is egyre fontosabbá vált az autóipar, amely termelésének több mint 80 százalékát exportálja, s ez az ág adja a spanyol GDP hozzávetőleg 5 százalékát. Német- és Franciaország után Spanyolország az unió harmadik legnagyobb autógyártója, megelőzve így Nagy-Britanniát is. A világ egészét tekintve az ibé-

riai állam a hatodik volt az új évezred elején. Az autóipar mellett fontos termelési és exportágazatnak számít a vegyipar és a gépipar, amelyek mennyiség tekintetében szintén az első tízben vannak a világon.

Mindemellett megmaradt a hagyományos, könnyűipari termékek termelése és exportja is. Ezen belül a textilipar a legfontosabb, ezt követi a cipőipar - amely termékeinek exportja a harmadik legmagasabb Kína és Olaszország mögött -, de jelentős a kerámiatermékek gyártása is.

Az országban egyre nagyobb szerepet kap az idegenforgalom, így a szolgáltatások részaránya is növekedett. Spanyolország a világ második legvonzóbb turisztikai célországa Franciaország után, és az Egyesült Államok mögött az idegenforgalmi bevételeket tekintve is második.

Görögország esete speciális, hiszen e dél-európai ország gazdasága a csatlakozást követően inkább távolodott az uniótól az első évtizedben. 1981-ben a mezőgazdaság részaránya alacsonyabb volt (12 százalék), mint a később csatlakozó Portugália akkori értéke, és megegyezett a már akkor is tag Írország értékével. Az ipar részaránya évtizedek óta 20 százalék körül volt, az építőipar a GDP 8, míg a szolgáltatások az 59 százalékát tették ki.

A nyolcvanas évekre jellemző hibás görög gazdaságpolitika, a világgazdasági folyamatoktól való elzárkózás eredménye az lett, hogy a görög tendencia elszakadt a másik három kohéziós ország fejlődési pályájától. A 1990-es évek elejére már a görög mezőgazdaság részaránya volt a legmagasabb a nemzeti GDP-ben. Az ipar részaránya csökkent, s az exportpiacok jó része el is veszett. Az ipar részaránya 1991-re 18 százalékra csökkent, míg a szolgáltatás 63 százalékra nőtt. Ez utóbbi elsősorban az idegenforgalom növekedésének köszönhető.

Bár azóta a gazdaságpolitikai irányváltás megtörtént, az ipar szerepe tovább csökkent, és mára részaránya csupán 14 százalékos, ami rendkívül alacsony érték, főként, ha az ír ipar 35 százalékos szeletéhez hasonlítjuk. A mezőgazdaság részaránya eléri a 7 százalékot, míg a szolgáltatások rendkívül nagy, 70 százalékos részt képviselnek. Görögország fejlettségét figyelembe véve, ez utóbbi érték magasnak tűnik, és jobb lenne, ha a magas exportarányú feldolgozóipar nagyobb szerepet kapna a gazdaságban.

Magyarország gazdasági szerkezetének összetétele - a fenti négy ország egykori helyzetéhez hasonlítva - kedvező képet mutat. A külföldi működő tőke szerepe hasonló Írországéhoz, és a külgazdasági nyitottság (áru és szolgáltatás export-import aránya a GDP-hez mérve), a kelta államhoz hasonlóan, 100 százalék feletti.

A kohéziós államok tapasztalatai szerint az ipar - és főként a feldolgozóipar - fontos szerepet tölt be a gazdasági növekedésben és a felzárkózásban. Mivel Magyarország alapvetően kis gazdaság, középtávon a növekedés kulcsa az exportintenzív termelést megvalósító külföldi beruházások ösztönzése lehet, lehetőség szerint a minél magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek termelését előtérbe helyezve. Az iparon belüli ágazatokat tekintve az elektronikai cikkek gyártása, a vegyipar, a gépipar lehetnek a főbb sikerágazatok Magyarország számára, míg a könnyűiparra alapozva nem, vagy csak jóval lassabban lehet felzárkózni az EU átlagához.