Vezető cégtisztség a kormányfő fiának
Mihail Fradkov orosz miniszterelnök 26 éves fiát a Távol-keleti Hajózási Társaság (Fesco) vezérigazgató-helyettesévé nevezték ki. Pjotr Fradkov megvált eddigi tisztségétől, az állami Vnyesekonombank New York-i képviseleti irodájának igazgatóhelyettesi tisztségétől.
A harmadik legnagyobb orosz hajózási társaságnak számító Fesco globális hálózatának fejlesztéséért lesz felelős, felügyelve annak ötven külföldi irodáját. Egyben ő lesz az első számú vezetője az orosz vasúti társasággal (RZD) alapítandó közös vállalkozásnak, a Russzkaja Trojkának, amely nyolcvanmillió dollárt tervez költeni új konténerek és vasúti platformok beszerzésére.
A Fescóban hatvanszázalékos tulajdoni részesedéssel bíró Promislenyie Invesztory (Ipari Befektetők) magánkézben lévő holdingcég szóvivője védelmébe vette az ifjabb Fradkov kinevezését, és visszautasította azokat a célozgatásokat, amelyek szerint az atyja miniszterelnöki pozíciójának bármiféle közel lehetett a kinevezéshez. "Fiatal kora ellenére Fradkovnak megvan a szükséges munkatapasztalata" - fejtegette a cég szóvivője.
A vlagyivosztoki központú Fescónak több mint hetven hajója van, és négy állami tulajdonú jégtörőt is működtet. 2003-ban 10 milliárd rubel volt a bevétele. Tavaly a Fesco elnyert egy olyan tendert, amelynek köszönhetően részt vehet az ExxonMobil 12 milliárd dollár összegű Szahalin-1 projektjének megvalósításában anyagok szállításával és jégtörési szolgáltatások nyújtásával. (VG)


