Mit mutat a magyarországi államadósság?

Az elmélet. Köztudott, hogy az állam a túlköltekezései miatt keletkező adósságot (különösen, ha az állomány már nagy és így a törlesztés is tetemes) maga előtt görgeti, vagyis lejáró adósságait újraeladósodással finanszírozza. Ezzel addig nincs gond, amíg a reálkamatok terheit a gazdaság kitermeli, vagyis azt nem többlet-államkötvénykibocsátással teremti elő, illetve az adóssággal kapcsolatos tételeket figyelmen kívül hagyó államháztartási pozíció megnyugtatóan alakul. Utóbbiról akkor beszélünk, ha az elsődleges költségvetési egyenleg legalább nullszaldót mutat. Összegezve és némiképp leegyszerűsítve: a GDP-arányos államadósság változása tehát attól függ, hogy milyen a reálkamat és a gazdasági növekedés viszonya, illetve mit mutat az elsődleges egyenleg.

A történelem. A 90-es évek elején az államadósság/GDP mutatóra a gazdaság zsugorodása hatott a leglátványosabban, de az évtized közepétől 2001-ig (évről évre eltérő ütemben) a csökkenés volt a jellemző. Ezt alapvetően az alapozta meg, hogy az időszak során az elsődleges költségvetési egyenleg végig többletet mutatott, leszámítva persze a választási éveket. Emellett a GDP folyamatosan növekedett, ami nem csupán (a bevételek emelkedésén keresztül) az egyenlegre hatott jótékonyan, hanem a viszonyítási alap emelkedésével is hozzájárult a ráta csökkenéséhez. Az 1995-től kezdődő időszakot az államadósság szempontjából - nagy vonalakban - nevezhetjük a gazdasági növekedés által segített, fegyelmezett költségvetési politikával történő csökkentésnek, mely 2001-ig tartott. Ezalatt a 90 százalék közeléből csaknem 50 százalékra süllyedt a bruttó államadósság GDP-arányos szintje.

Hogy állunk? Az elmúlt három évben a fenti folyamatokhoz képest sok minden megváltozott. Ezek közül csupán a legkisebb, hogy a nemzetközi dekonjunktúrával párhuzamosan 2002-03-ban a magyar gazdaság növekedési üteme is elérte mélypontját. Sokkal fontosabb, hogy megváltozott a költségvetési politika jellege. A választási évben a korábbi hasonló esztendőket messze meghaladó mértékű volt a túlköltekezés, és ezt sem tavaly, sem az idén nem követi olyan kiigazítás, amely az elsődleges egyenleget aktívumba fordítaná (lásd ábránkat). Mindez azt jelenti, hogy a büdzsének nemhogy a régi adósságok törlesztésére nem volt saját forrása (vagyis teljes egészében, reálkamatterhekkel együtt eladósodással finanszírozott), hanem további államkötvények eladásával volt kénytelen fedezni a működését. Az eredmény nyilvánvaló: az adósság/GDP ráta emelkedni kezdett, és újra megközelítette az azóta - euróövezeti csatlakozási szándékunk okán - már sokkal fontosabbnak tartott 60 százalékos szintet. A másik fontos változás, hogy - nem utolsósorban éppen a költségvetési politika fellazulása miatt - a kamatszint megemelkedett és így még nullszaldó körüli elsődleges egyenlegpozíció mellett is tovább emelkedhet a mutató értéke. A magas (és csak óvatosan csökkenő) kamatszintre azonban szükség van, hiszen a külföld az árfolyam- és egyensúlyi kockázatok miatt csak ezen az áron hajlandó finanszírozni az állam forrásigényét.

Mit hoz a jövő? Az államadósság jelenlegi szintje felelős költségvetési politikával gond nélkül finanszírozható. Hazánk bruttó államadósság/GDP mutatója jelenleg is kisebb, mint az eurózóna 70,6 százalékos adata, nem beszélve a 100 százalék felett járó belga és olasz értékről. A kérdés persze ettől még továbbra is az, hogy csökken-e a ráta, vagy sem. Ebből a szempontból három forgatókönyv rajzolódhat ki szemünk előtt.

>> 1. A magyar gazdaságpolitika következetesen végrehajtja a konvergenciaprogramban vállaltakat. Ebben az esetben a költségvetési politika fegyelme viszszatér, a kamatszint csökkentésének lehetőségei kibővülnek, az államadósság nem lépi át a bűvös 60 százalékot.

>> 2. A gazdaságpolitika (akár

választási évekkel is megtűzdelt időszakkal) elkötelezettség híján csupán lassabb konszolidációra lesz képes. Ebben az esetben a mutatónk meghaladhatja a maastrichti kritériumot, de az eurózónába való belépés eldöntésének pillanatában csökkenő tendenciát mutat majd, így ez nem akadályozza a csatlakozást. Ennek a verziónak azonban óriási kockázata, hogy úgy tűnik, a befektetők nem tolerálják a programtól való eltérést. A jelentős piaci turbulenciák pedig szétzilálhatják a gyenge kiigazítást.

>> 3. A gazdaságpolitika szét-

esik, a bizalom az ország iránt teljesen megszűnik. Ebben az esetben nem az államadósság lesz a legnagyobb gondunk.