Eltérő hangsúlyok a privatizáció történetében
Magánosításra már csak azért is szükség volt, mert a rendszerváltás nyomán mély gazdasági válság alakult ki, amelynek kezelését a központi irányítás nem tudta felvállalni. Ráadásul erre szakmai alapja sem lett volna, hiszen a korábbi tervutasításos mechanizmusról bebizonyosodott, hogy képtelen a fogyasztói igények kielégítésére.
1994-ig az állam főként a könynyen és gyorsan eladható, jól működő cégek eladására koncentrált. Miközben a központilag koordinált ügyletek célja a bevételszerzésen túl a magántulajdon kiterjesztése és a kisbefektetői kör szélesítése volt, a vállalati vezetők által felügyelt úgynevezett spontán privatizáció jórészt saját hatalmi pozíciójuk átmentését szolgálta. Nem meglepő, hogy kutatók szerint ezen tulajdonosváltások jórészt áron alul, az állam számára előnytelen feltételekkel mentek végbe.
A folyamat olyan gyorsan haladt előre, hogy 1994-ben az új kormány már azt ígérte, 1998-ra a magánosítást sikerül teljesen lezárni. Ennek jegyében az 1995 és 1997 közötti időszakban a nagyvállalatok (bankok, közüzemi szolgáltatók) stratégiai részesedései kerültek sorra. A gyorsított ütemű magánosítás elsősorban a nem kis részben az államadósság törlesztésére felhasznált bevételek emelését célozta, a vevők főként szakmai befektetők voltak. Az ekkor gazdát cserélt cégek tulajdonosai sok esetben áttételesen nyugati országok kormányai lettek, hiszen több megjelent nagybefektető jelentős részben például francia vagy német állami tulajdonban van.
Az értékesítések erkölcsi tisztasága sok esetben igencsak megkérdőjelezhető. Tardos Márton tudományos vizsgálataiban kimutatta: a privatizációval csak 1996-ig mintegy 50 százalékos vagyonvesztést szenvedett el az állam. Ugyanakkor alig öt esztendő alatt az üzleti életben felhasznált tőke 68 százaléka magánkézbe került, amiből 27 százalékpontnyit külföldiek szereztek meg.
Az eladások olyan jól haladtak, illetve a Tocsik-ügy kapcsán a közhangulat olyannyira privatizációellenes kezdett lenni, hogy politikusok már 1997 végén a folyamat lezárását emlegették. Még 1998-ban is ez volt a terv, ám, mint Voszka Éva, a Gazdaságkutató Rt. főmunkatársa egy tanulmányában írja, szerencsére erre nem került sor. Félő volt ugyanis, hogy a választások miatt egyfajta kényszerhelyzet jön létre, amelyben vagy kényszerű, s ezért értéken aluli üzletek köttettek volna, vagy a lezárás miatt az eladható vagyon egy része egyszerűen mindörökre közkézben marad. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az ÁPV által akkoriban reorganizációs támogatásként kifizetett összegek sokkal inkább rejtett redisztribúciót, semmint gazdaságilag megalapozott célokat szolgáltak.
Az újabb kormányváltással, 1998-tól, lelassult a magánosítási folyamat. A tőzsdei értékesítés és a kisebbségi pakettek előtérbe kerülésével egy időben nem csökkent, hanem nőtt a privatizációs szervezet vagyona, aminek három oka is volt. Egyrészről állami intézmények közti átcsoportosítás révén az ÁPV Rt. kapta meg például a Szerencsejáték Rt., a Reorg Rt., illetve az állami kézben lévő bankrészvények kezelési feladatát. Másrészt változott a nyilvántartás, s bekerült 68 milliárd forintnyi termőföld, illetve a tartozások és követelések egyenlegeként további 25 milliárd is. Harmadrészt kényszerűségből visszaállamosításokra is sor került: többek között a Malév és a Postabank került újból közkézbe. Részben önkéntes alapon az államhoz került a BÁV, a Concordia Közraktározási Rt. K&H Bank tulajdonolta része és az M1-es autópálya üzemeltetője is.
Eközben a tartós állami tulajdonban lévő vagyonból kivontak ugyanakkor tizenkilenc állami gazdaságot, amelyből tizenkettőt értékesítettek is. Ugyancsak felszabadították az álami kézben lévő Mol-csomag egy részét. Megváltozott a bevételek szerkezete is: a deviza aránya jóval kisebb lett, s az értékesítés korábban mindig 90 százalék felett lévő bevételi részaránya is 33 százalék alá apadt. Az osztalék aránya viszont 22 százalékra kapaszkodott, az egyéb bevételekre pedig 41 százalék jutott.
Az ÁPV Rt. honlapján található leírás szerint 2002-től ismét a privatizáció lezárása a deklarált cél. Ennek érdekében látványosan felgyorsult az értékesítési folyamat, s a Forrás Rt. eladásával lényegében befejeződött a kárpótlási jegyek bevonása is. Az idén már gazdára talált a Mol Rt. egy részvénycsomagja, s lezárult hat megmaradt agrártársaság és a Siótour Rt. értékesítése is.
A magyar privatizáció nagy előnye, hogy azonnal piaci alapú értékesítési megoldásokat alkalmaztak - emelte ki lapunknak Voszka Éva, aki az elmúlt évtizedben figyelemmel kísérte a folyamatot. A többi kelet-közép-európai országgal szemben sem a reprivatizáció, sem a kuponos értékesítés buktatóit nem kellett árvészelnünk. Ugyanakkor a nyilvánosságra került zavaros ügyletek miatt a társadalom igen nehezen képes elfogadni az új tulajdonosi kört.
Miközben a kormány egyes hírek szerint 2005-re ismét a magánosítás lezárását tervezi, Voszka Éva szerint még jócskán volna mit eladni. Az ÁPV kezében ma is 800 milliárdos vagyon van, s ebből szerinte sok elem értékesítése közgazdaságilag is indokolható. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a piaci körülmények között működő cégek tulajdonának értékesítéséhez egyáltalán nem hasonlítható a magántulajdon bevonása olyan területekre, mint az egészségügy vagy az oktatás.
