Ismét költözés előtt a külgazdasági apparátus
Hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kormányzati szinten a döntéshozók fel-, illetve beismerjék: a rendelkezésre álló humán és pénzügyi források maximalizálását, a hatékonyság növelését mégiscsak az szolgálja a külgazdaság területén a legjobban, ha egyazon szervezeti egységben folynak - az egymással egyébként is kölcsönhatásban fejlődő - kereskedelemfejlesztési és befektetésösztönzési erőfeszítések. Lehet, e felismerés már jóval korábbi, s csak most alakultak úgy az egymás követő kormányokon belüli erőviszonyok, azon belül egyes erősebb pártok/emberek alkupozíciói, hogy lehetővé tegyék a gyakorlati megvalósítást. Ma már tulajdonképpen lényegtelen is, hogy mi volt az a pehely, amely átbillentette a mérleg nyelvét; a lényeg, hogy a külgazdasági blokk visszakerül egykor volt (bár nevében azóta megváltozott és felelősségi körében kitágult) "anyatárcájába", a GKM-be.
Csak remélni lehet, hogy e cikk megírása idején is gőzerővel folynak az egyeztetések a döntés mielőbbi gyakorlatba ültetéséről. Nem pusztán azért szorít az idő, mert - információink szerint - akár már a mai kormányülésen döntés születhet a határidőkről, a pontos menetrendről, illetve, mert 20-áig a tervek szerint meg kell születnie a rendeletnek a minisztériumok statútumáról. Azért is sürgető lenne a mielőbbi megvalósítás, hogy a gazdasági élet szereplői meggyőződhessenek róla: a kormány komolyan gondolja elkötelezettségét az exportvezérelte gazdasági növekedés s amellett, hogy szerepe ebben nem más, mint az üzleti szféra hatékony kiszolgálása, segítése, támogatása a sajátos kormányzati eszközökkel.
Rengeteg a - nyilvánosság számára legalábbis még mindig - nyitott kérdés. Nemcsak a váltás fizikai megvalósításával, időpontjával, hanem - ami sokkal fontosabb - annak lényegével kapcsolatban is. Arról, hogy pontosan milyen feltételekkel, milyen hatáskörökkel, milyen szervezeti és személyzeti struktúrában kerül át a feladat a Külügyminisztériumtól; lesz-e erős, önálló külkereskedelmi blokk a GKM-ben (ahogy azt az export-import GDP-hez való hozzájárulása is indokolná, s ahogy azt az üzleti körök elvárják); az átkerülő blokk hogyan tagozódik be az egyre inkább terebélyesedő GKM szervezetébe; milyen vonzatai lesznek mindennek az "anya-" és a hozzá tartozó háttérintézményben; mi lesz a külpiaci hálózattal; mi lesz a finanszírozással; s a sor még hoszszan folytatható lenne.
Intő példaként, a tanulságok levonása miatt is érdemes felidézni az elmúlt évek történéseit e téren. Ami persze nem ment vérveszteségek nélkül - nagy tapasztalatú szakemberek morzsolódtak le e szakmából, mások, a folyamatos átszervezések eredményeként, új területekre kerültek.
A külgazdasági terület az előző kormányciklusban került ugyan a Külügyminisztériumhoz, ám a szakértők átszivárgása az e területet vivő - nevét és hatáskörét többször megváltoztató, ma Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak nevezett - tárcától már korábban megindult. S a külügy már korábban megkezdte az egyes feladatok átvételét. Nem kis részt köszönhetően az akkor igen erős külügyi lobbinak (amely a lehető legtöbb területet, s ezzel szerepet és forrásokat szeretett volna magához vonni) 1996 májusától a KüM-höz került az EU segélykoordinációs részlege (mintegy 26-28 szakember váltott minisztériumot). Egy évre rá pedig már a külföldi kereskedelmi hálózat átszervezésével kapott nagyobb szerepet a KüM a külgazdaságban: 1997-ben gyakorlatilag kettéválasztották a külföldi kirendeltségi hálózatot, egyes állomáshelyek megszűntek, az ott dolgozók - külgazdasági attaséként, külügyi állományban, ám a kereskedelmi minisztérium szakmai irányítása alatt - átkerültek a nagykövetségekre. A megmaradt külföldi irodákból megalakultak a kereskedelmi szolgálati irodák, amelyek közvetlenül a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ma közhasznú) Társasághoz, a vállalkozókat tevőlegesen nap mint nap kiszolgáló ITDH-hoz kerültek. A kettéosztás máig tartó hatásaként folyamatos koordinációt igénylő feladattá vált az ITDH szakmai irányítása, s folyamatos érdekütközések akasztották meg munkáját. Mi sem bizonyítja e helyzet tarthatatlanságát jobban, mint az, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló két szaktárcának immár kilenc hónapja nem sikerült megállapodnia a februárban tragikus hirtelenséggel elhunyt vezérigazgató, Lednitzky Péter utódjának személyében.
De térjünk vissza a külgazdasági blokkhoz. 2000 januárjában újabb jelentős lépésként a teljes külgazdasági szakterület átkerült a KüM-be, egy helyettes államtitkárságot alkotva. S elkerült a Gazdasági Minisztériumtól három külföldi misszió is: az OECD mellett Párizsban, a WTO mellett Genfben működő képviselet, továbbá az utolsónak megmaradt klasszikus külföldi kereskedelmi kirendeltség, a moszkvai. Mintegy száz külgazdasági szakértő és ugyanennyi funkcionális területet ellátó szakember (jogászok, személyzetisek, gazdasági elemzők) került át a külügyi tárcához. A következő - ez ideig utolsó - átszervezés 2002 májusában zajlott: akkor az integrációs államtitkárságot és a külgazdasági helyettes államtitkárságot összevonták, s megalakult az integrációs és külgazdasági államtitkárság.
A következő oldalakat, fejezeteket most írják. Némi optimizmusra most azért van ok: Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter minden egyes megnyilvánulásában hangsúlyosan beszél az egységes külgazdaság-irányítás szükségességéről, a kereskedelemfejlesztésről és befektetésösztönzésről - s a mind-
ehhez is szükséges versenyképesség-növelésről.
