Csütörtökön Londonban már a negyedik egymást követő napon nőtt a kőolaj ára, miután aggodalmat kelt a befektetők körében, hogy minden jelentős fogyasztó térségben alacsony a fűtőolajtartalék a tél beállta előtt.

Röviddel 17.30 után az északi-tengeri Brent januári jegyzése hordónként 33 cent emelkedéssel 45,15 dolláron állt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE). A New York-i árupiac (NYMEX) csütörtökön zárva volt, ahol szerdán a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári hordónkénti ára 50 cent erősödéssel 49,44 dolláron fejezte be a napot, mintegy 6 dollárral maradt el az egy hónappal korábbi csúcshoz képest.

A NYMEX pénteken is zárva lesz. Az amerikai energiaügyi hivatal (EIA) szerdán azt közölte, hogy a múlt héten az amerikai fűtőolajtartalék 14 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbi szinthez képest. (ebroker)