Francia médiasztárrá vált az EU-alkotmány
Megőrizhetők-e a francia nyugdíjrendszer sajátosságai? Szükség van-e az alkotmányra ahhoz, hogy az európai, ezen belül is a francia gazdaság valódi fellendülésnek induljon? A gyanútlanul munkába induló ma is hasonló kérdéseket hallhat, ha bármelyik francia televízió reggeli műsorát bekapcsolja. Az időjárás-jelentés és az esti menü ismertetése között szakértők, politikusok adják egymásnak a stúdiók kilincseit, és számtalan kérdéssel próbálják rávezetni honfitársaikat arra: jó-e nekik az, ha a május 29-i népszavazáson igent mondanak az új alapszerződésre. S ha ez sem lenne elég, a politikai elit a stúdiókból pártgyűlésekre távozik, amelyeken látható érdeklődés mellett világosítják fel a franciákat - természetesen saját szájízük és stílusuk szerint - az alkotmány hatásairól. Valéry Giscard d'Estaing a Mindentudás egyeteme szellemét örökíti át vidéki turnéján; Nicolas Sarkozy 4500 fiatal előtt rocksztárként kiált az arénában: "Európa megérdemli az igent!"
Az elutasítók áprilisi, elsősorban az érzelmekre apelláló kampánya után - amelyben az alkotmány egyenes következményeként többek között kínai textiltermékek és lengyel vízvezeték-szerelők áradatát vizionálta a politikai spektrum két szélső oldala - az "igen" oldal racionális érvekkel, valódi tájékoztatással igyekszik maga felé édesgetni a szavazókat. A hosszas tévéviták, újságoldalakat megtöltő cikkek vagy tömegek előtt folyó politikai gyűlések arra mégsem elegendők, hogy a támogatók irányába mozdítsák a fej fej mellett álló igen-nem tábor nagyságát.
Erre kézenfekvő magyarázat, hogy időközben az elutasítók oldalán is a mérsékelt, látszólag alternatívát kínálók kerültek előtérbe. Az ország legnépszerűbb pártjának számító Szocialista Párton (PS) belül például nemhogy elsimultak volna az ellentétek, de egyre mélyebb szakadék húzódik a támogatók és a Laurent Fabius és Henri Emmanuelli vezette elutasítók között. A legszembetűnőbb konfliktus a Mitterrand családot osztja meg: míg François Mitterrand volt köztársasági elnök özvegye, Danielle harcos ellenző, fiai támogatják a szerződést.
S az érvek egyik oldalon sem hiányoznak: Emmanuelli például azt fejtegette - tribün helyett tucatnyi újságíróból álló társaságunk előtt -, hogy az alkotmány azért rossz, mivel nem enged deficitet az uniós költségvetésnek. Márpedig a nettó befizetők terheinek növelése helyett kölcsönökből tényleg gyorsan lehetne fejleszteni a tavaly "felelőtlenül" felvett kelet-közép-európai államokat. Egy gyors életszínvonal-növekedés elhárítaná a kampány mitikus figurájává előlépett vízvezeték-szerelőben testet öltő "szociális dömpinget", másfelől a meggazdagott új tagok immár nettó befizetőként beszállhatnának a kölcsön törlesztésébe. A jól hangzó érvelés apró hibája, hogy a deficit ma sem lehetséges, s vélhetően az új tagok sem lelkesednének azért, hogy uniós tagságukat újabb kölcsönök törlesztése csúfítaná el.
A PS "igen" oldalán Élizabeth Guigou is úgy véli: a bővítés központi szerepet játszik a kampányban. Sőt, szerinte a mostani helyzetet éppen az idézte elő, hogy annak idején egyáltalán nem folyt vita a bővítésről. A volt Európa-ügyi miniszter ugyanakkor kiemeli: a baloldali szavazók különös csapdahelyzetbe kerültek most, hiszen az alkotmány elfogadásával kimondatlanul a konzervatív Chirac politikáját is támogatnák. Egy hasonló lépés - három éve az elnökválasztás második fordulójában Chiracot Jean-Marie Le Pen szélsőjobboldali jelölt ellenében támogatta a baloldal - különleges felelősséggel ruházta fel az államfőt, aki nem váltotta be akkor tett ígéreteit - érvelt Guigou.
Chirac és pártja, az UMP az egymás után megszerzett állam- és kormányfői szék után folyamatosan veszített népszerűségéből, ám a csúfos bukást jelentő regionális és európai parlamenti választások ellenére máig a helyükön maradtak. Nem lesz ez másként akkor sem, ha május 29-én a franciák többsége nemet mond az alkotmányra. Ha mégis, az nem annyira a választók vagy az ellenzék nyomására történik majd: Chiracot és Jean-Pierre Raffarin miniszterelnököt pártjukon belüli erők mozdíthatják el. Raffarint elsősorban Dominique de Villepin belügyminiszter fúrja, az államfő nyilvánvaló ellenfele Nicolas Sarkozy, az UMP elnöke.
Utóbbi pedig mindent megtesz azért, hogy ezt a kampányt is a maga javára fordítsa - Chirackal szembeni harcában. Ezért nem fárasztja magát azzal, hogy az egymással viaskodó szocialistákhoz vagy a szerződést megalkotó veterán Giscard d'Estaing-hez hasonlóan felépített gondolatokkal érveljen az alkotmány mellett. A hiperaktív politikus ehelyett fiatalokat gyűjt maga köré, ahogy azt az államfő tette néhány héttel korábban. Míg azonban Chirac csúfos kudarcot vallott kíváncsi hallgatósága előtt, Sarkozy múlt csütörtökön egy párizsi sportcsarnokba hívta őket, egyenpólókat adott rájuk, és jól hangzó frázisokkal - az I. világháborúban elesett tizenéves katonák, a francia ellenállás ifjú hősei vagy a németekkel szembeni gyűlöleten felülemelkedő elődök szellemét megidézve -, elsöprő tapsvihar közepette távozott. Május 29-én este kiderül, hova is.
