Az osztrák építkezéseken a jövőben várhatóan már a munkakezdés előtt jelenteni kell a felvonuló dolgozók névsorát, hogy ki lehessen küszöbölni az utólagos közlés eddigi gyakorlatához elválaszthatatlanul kapcsolódó csalások sorozatát. A tb-csalások ellen elfogadott és március eleje óta hatályos jogszabály még mindig az építésen dolgozók 24 órán belüli jelentését írja elő. Ez - mint a Der Standard emlékeztet - gyakorta azzal jár, hogy az ellenőrök érkezésekor kerülnek a listára a nevek. A jövőben a munkába állás előtti létszámjelentésen túlmenően egy további ponton is változna a szabályozás: az alvállalkozók helyett a fővállalkozóknak írnák elő az adók és járulékok befizetését.
A feketefoglalkoztatást sújtó büntetéseket Karl-Heinz Grasser pénzügyminiszter kezdeményezésére legutóbb megduplázták. Az immár drákói szigort tükröző pénz- és szabadságvesztés azonban még mindig elégtelennek látszik, mert az elkövetők fantomcégek sorozatban való alakításával, valamint - többnyire az új EU-tagállamokból származó - ál-szabadfoglalkozásúak tömeges felvonultatásával immár szervezetten védekeznek. Az ezrével alakított cégeket általában az adó- és járulékelszámolások esedékessé válása előtt felszámolják, majd a tulajdonosok eltűnnek, s ezzel elviselhetetlen versenynyomásnak teszik ki a tisztességesen gazdálkodó építőipari vállalkozásokat. Az áldatlan állapotokra jellemző, hogy tavaly az építőiparban feketemunkával előállított termék becsült értéke elérte a 8,6 milliárd eurót. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.