BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok a díjmentes sztrádaszakasz

Elképzelhető, hogy 2008-tól a személygépkocsik számára a matrica mellett alternatívaként elektronikus díjfizetésre is lehetőség lesz - tudta meg lapunk Andricsák Zoltántól, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezető-helyettesétől. Korábban - mint arról beszámoltunk - 2008-tól csak a tehergépjárművekre tervezték bevezetni.

A társadalmi vitára bocsátott díjfizetési reformnak a tegnapi fuvarozói szakmai napon való ismertetésekor a szakember elmondta: a jelenlegi mintegy 700 kilométeres gyorsforgalmi úthálózatból 461 kilométer díjköteles, amely azt jelenti, hogy több mint egyharmadán nem kell fizetni, ám ezt is a matricaárból kell fenntartani és üzemeltetni. Nemcsak emiatt igazságtalan a matricás rendszer, hanem azért is, mert a 20-30 kilométernyi sztrádát használóknak is ugyananynyit kell fizetni, mint akik ennek többszörösét veszik igénybe. így az előbbieknek nem is éri meg megvenni. Problémaként említette, hogy a kereszthasználat miatt a forgalommal nem arányos a bevétel.

Andricsák Zoltán szerint a matricás rendszer fenntarthatatlan, ezért előbb-utóbb át kell térni a használatarányos díjrendszerre. Ehhez azonban a társadalom számára elfogadható, a fizetőképes keresletet figyelembe vevő díjszintre van szükség. Szólt arról is, hogy az elektronikus díjszedő rendszernek kompatibilisnek kell lennie az EU-ban alkalmazottakhoz.

A rendszert nem közpénzből valósítanák meg, hanem nemzetközi tenderen választanák ki a rendszerépítő és -üzemeltető céget, s ezt a díjakból ellentételeznék. Andricsák Zoltán hangsúlyozta: míg az új rendszer bevezetésével az átlagos úthasználók terhei nem emelkednek, addig a rövid távon utazóké csökkennek.

Az ütemezésről szólva elmondta: első lépésben egyrészt meg kell vizsgálni, mekkora a megfizethető díjszínt, amely szerinte személyautóknál kilométerenként tíz forint körül lehet, másrészt meg kell határozni a díjmentes szakaszokat is - Ausztriában például egyetlen centiméter sincs -, valamint a kategóriaosztályokat az EU új besorolási kritériumainak a figyelembevételével.

Mindezek után készülhet el a megvalósíthatósági tanulmány. Erre a tervek szerint még az idén pályázatot írnak ki, így elkészülte 2006 elejére-közepére várható. Utána írnák ki a technológiasemleges rendszer megvalósítására a tendert, azaz a pályázók döntik el, milyen műszaki megoldást alkalmaznak, de a kiíró határozná meg, mit építsenek , mekkora legyen a díj, és hogy a bevételt az utakra kell fordítani. A gyorsforgalmi úthálózat 2007 végére 1250 kilométerre bővül. (MK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.