Tőkebeáramlás: kedvező trendek
Ugyan pontos adatok még nem állnak rendelkezésre arról, hogy az idén az eddig eltelt hónapokban mennyi külföldi működő tőke áramlott Magyarországra (a folyó mérleget negyedévente teszi csak közzé a jegybank), ám tény, a szerződésállomány lényegesen jobb, mint tavaly ilyenkor volt - vonta meg eddigi tapasztalatait Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára. Jósolni nem kívánt, ám azt elmondta: remélik, az idén zöld- és barnamezős projektekbe 1-1,5 milliárd eurónyi tőke áramlik majd be, mintegy 30-40 százalékkal több, mint tavaly. 2004-ben egyébként 3,4 milliárd euróra rúgott a beáramlott külföldi működő tőke, s ezen belül - határozottan érzékelhető tendenciaként - vezet a reinvesztíció. Ez vélhetően az idén is így lesz - mondta Garamhegyi. Ez részint azt jelenti, hogy elégedettek itteni projektjeikkel a külföldi beruházók, s egyben azt is bizonyítja, hogy ők is úgy látják, stabilizálódott a befektetői környezet.
A helyettes államtitkár a Világgazdaságnak azt is elmondta: nőtt az egyedi kormánydöntés alapján kifizetett állami támogatások mértéke is. Az eddig bejelentett befektetések átlagos támogatásintenzitása 7-10 százalék között mozog. S az idén május elejéig eltelt bő egy évben pedig összesen mintegy 500 milliárd forint értékű (nagy)befektetésről született részint már szerződés, részint pedig döntés. Ez utóbbi adatot Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter mondta el a közelmúltban lapunknak.
Ma már nem minél több, hanem főleg olyan befektetéseket igyekeznek idevonzani, amelyek magas technikai-technológiai színvonalat képviselnek, nagy hozzáadott értéket termelnek, minőségi, "intelligens" munkahelyeket, kutatás-fejlesztést, innovációs tevékenységet hoznak létre, erősítik Magyarország logisztikai központ szerepét - hangsúlyozta lapunknak Kóka. Hozzátette: ezeket a beruházásokat nem vonják ki a befektetők egyik pillanatról a másikra azért, mert másutt olcsóbb működési feltételeket találnak. E projektek jó részére az is jellemző - hívta fel a figyelmet a miniszter -, hogy beruházási (összeg)igénye átlagosan harmada-negyede csupán a feldolgozóipari termelőberuházásokénak.
Ami az ágazati megoszlást illeti, nagyon komoly elmozdulás tapasztalható a csúcsminőség irányában - mondta Garamhegyi. Elsősorban a magas hozzáadott értéket termelő kapacitásokat hoznak létre olyan, csúcstechnológiát képviselő cégek, mint a Bridgestone, az IBM, a Bosch vagy az Electrolux. Emellett nagyon sok nemzetközi vállalat létesíti nálunk regionális szolgáltató központját. Törekvés Magyarország logisztikai szerepének erősítése is - ilyen projektekről szintén zajlanak komoly tárgyalások, köztük nagy világcégekkel is. Továbbra is vannak feldolgozóipari projektek, de ezen a téren is tapasztalható elmozdulás a világszínvonalat képviselő termelés irányában.
A befektetők anyaországát illetően a korábbi trendhez képest nincs változás. Továbbra is kedvelt terep Magyarország az európai, az egyesült államokbeli befektetők szemében, folyamatos a japán érdeklődés és befektetés. Koreával viszont nem sikerült áttörést elérni - ismerte el a helyettes államtitkár. Az utóbbi időszakban egyre több a kínai és az orosz befektetői érdeklődés is.
Elmozdulás tapasztalható ugyanakkor abban, hogy az ország mely pontját választják ki a befektetők. Megszűnt a Dunántúl túlsúlya, habár továbbra is vannak befektetések, ugyanakkor határozott az elmozdulás az ország keleti részei felé. A délkelet-magyarországi térség is vonzza már az érdeklődőket. Egyértelmű e tekintetben az összefüggés az autópálya-építéssel - hangsúlyozta Garamhegyi.
Örvendetes az is, hogy a nagy cégek mellett egyre több kis- és középvállalkozás érdeklődik magyarországi befektetés iránt, elsősorban európai, ezen belül is osztrák és német cégek - mutatott rá a helyettes államtitkár. Ahhoz azonban, hogy igazán vonzó környezetet tudjunk számukra is biztosítani, strukturálisan is fel kell nőni a feladathoz - szögezte le. Hozzátette: a gazdasági tárca és a Pénzügyminisztérium már dolgozik ezen. Ugyanis kezelni is tudni kell a nagyszámú, kisebb volumenű projekteket is - tette hozzá.


