BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Uniós jogesetek

Görögország nem tett meg mindent annak érdekében, hogy visszaszerezze az Olympic Airways légitársaságnak jogellenesen adott állami támogatást - állapította meg az Európai Bíróság.

Az Európai Bizottság 1998-ban adott engedélyt Athénnak arra, hogy a vállalat újjászervezéséhez támogatást nyújtson. 2002-ben azonban úgy ítélte meg, hogy a jóváhagyott újjászervezési tervet a társaság nem hajtotta végre, ráadásul a görög kormány újabb működési segítséget adott. Elnézte ugyanis, hogy az Olympic Airways késve, vagy egyáltalán nem fizeti meg az áfát a megvásárolt üzemanyag és repülőgép-alkatrészek után, adós a repülőtereknek az 1998 és 2001 között fizetendő bérleti díjjal, az athéni nemzetközi repülőtér fel- és leszállási díjaival, valamint a görög repülőterekről induló utasokra kivetett adó megfizetésével. A brüsszeli testület Athént ezen összegek, illetve az újjászervezési támogatás második részletének kamatokkal terhelt azonnali behajtására kötelezte.

Görögország azonban 2003-ban egy olyan törvényt hozott, amely az Olympic Airways vagyontárgyait és alkalmazottait az újonnan létrehozott Olympic Airlines légitársaságba vitte át, a kötelezettségek azonban az Airwaysnél maradtak. Az Európai Bíróság most úgy ítélte meg, hogy ez a lépés - a görög nemzeti jog keretei között - lehetetlenné teszi a bizottsági döntés végrehajtását a támogatások visszafizettetéséről, így ez törvénysértést jelent. A bizottság az ítélet nyomán felszólította Athént, hogy orvosolja mulasztását, hozzon hatékony intézkedéseket a pénzek visszaszerzése érdekében. A görög kormány erre ígéretet is tett. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.