Várhatóan hétfőn fogadja el az Európai Bizottság Görögország kibocsátáscsökkentési tervét, és ezzel teljessé válik az Európai Unió emissziókereskedelmi tervezete. Bár január elsején megindult a kereskedés, egyes tagállamok késlekedtek a nemzeti kiosztási tervek összeállításával.

Korábban a bizottság 14 tagországtól kérte az eredetileg kiosztott kvóták csökkentését, 13 esetben pedig megvétózta az utólagos módosítás jogát. Legutóbb épp Görögország szerette volna elfogadtatni a testülettel, hogy a kereskedés elindulása után, a későbbiekben is módosíthasson a kvótákon. A bizottság összesen 6,57 milliárd tonna szén-dioxid 11 500 üzemnek való elosztását hagyta jóvá a 2005-2007-es időszakra. A kereskedés megindulásában azonban további csúszást okozhat, hogy az elektronikus regisztrációs rendszert eddig mindössze hét tagállamban állították fel.

Brüsszel reméli, hogy az európai kereskedés sikere más államokat is arra ösztönöz, hogy csatlakozzanak a kiotói jegyzőkönyv által lehetővé tett rendszerhez. Az EU, Japán, illetve Kanada ugyanis Oroszországtól és Ukrajnától is vásárolhatna kibocsátási jogot.

Már most megindult a kereskedési rendszer felülvizsgálata, amelynek tapasztalatait szeretnék felhasználni a következő, 2008-2012-es időszakban. Annyi már most biztosnak tűnik, hogy 2013-ig sem további szektorokat, sem egyéb gázokat nem vonnak be a rendszerbe. (VG)