BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az új hiánycélok sem reálisak

Az ez évre tervezett hiány az eredetileg tervezett 3,6 helyett 6,1 százalék lesz a GDP arányában, eredményszemléletben és a nyugdíjreform hatásával korrigálva - jelentette be tegnap Veres János, megerősítve ezzel lapunk szerdán közölt értesüléseit. Ez a nyugdíjkorrekció nélkül azt jelenti, az eddigi 4,7 százalékos célt 7,4 százalék váltja fel. A 2005-ös eltérés okát a következőkkel magyarázta a pénzügyminiszter: változott az autópálya-elszámolás, ez 432 milliárd forintot jelent; 50 milliárd forinttal maradnak el a legutóbbi várakozástól az áfa-előirányzatok; túlteljesült néhány felülről nyitott előirányzat, közte az uniós társfinanszírozás. 2006-ban a hiány mértéke 4,7 százalék lehet a korábban tervezett - a nyugdíjkorrekcióval számolt - 2,9 helyett, de Veres János szerint így is 1,4 százalékkal csökken jövőre a mértéke. A korrekció nélkül ez 6,1 százaléknak felel meg.

Közel sem biztos azonban, hogy a megemelt 2006. évi deficitcél teljesül. Ennek magyarázata egyebek mellett a Gripen-tranzakció elszámolásában rejlik. Ezt az uniós kimutatás szerint 2006-ban és 2007-ben egyaránt a GDP fél-fél százalékaként kell elszámolni. Veres megfogalmazása szerint erre vonatkozóan csak egy Eurostat-vélemény áll rendelkezésre, döntés még nem született. A kormány azonban a jövő évi hiánycélnál ezeket a tételeket nem vette figyelembe. Így azonban a jövő évre vonatkozóan a 6,1 helyett indokolt lett volna 6,6 százalékos tervvel előállni.

A jövő évi hiánycél korrigálásának okaként a pénzügyminiszter azt mondta, hogy nem kívánnak vitatkozni az Eurostattal, s nem nyújtanak be egyszeri, korábban tervezett eredményjavító lépéseket. Egyszeri vagyonmozgással számoltak, amely közel 415 milliárd forinttal befolyásolta volna az éves hiányt, ezzel nem élnek a következő évben. Át kell viszont vállalni az NA Rt. korábbi autópálya-építéshez felvett, 169 milliárd forintos hitelét, amely a kiadásokat terheli.

Más okból is megbukhat a 2006. évi cél. Jövőre az autópálya-építés és -fenntartás költsége összesen mintegy 200 milliárd forint lehet Veres szerint. Ebből összesen 100 milliárdot számolnak el költségvetési kiadásként, a másik felét azonban PPP-konstrukció keretében kívánják finanszírozni úgy, hogy az ne rontsa az államháztartási egyenleget. Információnk szerint azonban az Eurostat nem hivatalos véleménye az, hogy a finanszírozás ebben a formában költségvetésen belül elszámolandó tételnek számít.

Az euró 2010-es bevezetésénől Veres azt mondta: az eurózónához való csatlakozás eszköz, nem cél, s "van időnk arra, hogy a megfelelő döntéseket meghozzuk". Szerinte a kormány optimistább a máshol megfogalmazott 2013-as célnál. Bizonyosan nem lesz 3 milliárd euró értékű kötvénykibocsátás - mondta még kérdésre válaszolva a miniszter. Elképzelhető az is, hogy egyáltalán nem lesz kötvénykibocsátás, hanem az Európai Beruházási Bank hitelét használják fel autópálya-finanszírozásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.