BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a megaprojekt-előkészítés

Székesfehérváron útjára indították az első uniós megaprojekt előkészítését. A város és térsége szennyvízcsatornázását megalapozó szerződés aláírási ceremóniáján Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli és Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter is részt vett. Ezzel megkezdődik az a munka, amely azt szolgálja, hogy a 2007-től induló új közösségi költségvetési periódusban Magyarország felkészülten lásson hozzá a jelenleginél lényegesen több európai uniós forrás felhasználásához. Az előkészítési munkálatokra mintegy 18,3 milliárd forint támogatási keretet különítettek el a hazai költségvetésben.

A kormány 2005-2006-ban összesen 38 (20 környezetvédelmi és 18 közlekedési) fejlesztés előkészítésével számol annak érdekében, hogy maga a beruházás mielőbb, már 2007-2008-ban megkezdhető legyen. Az uniós szabály szerint a környezetvédelem területén az számít nagyprojektnek, amelynek öszszege meghaladja a 25 millió eurót, azaz a 6,3 milliárd forintot. Más területeken, így a közlekedési fejlesztéseknél az 50 millió eurónál, azaz 12,6 milliárd forintnál nagyobb értékű beruházások tartoznak ebbe a körbe.

A szennyvízcsatornázás a tervek szerint Székesfehérváron az Öreghegy, Feketehegy, Búrtelep, Ráchegy, Csala, Kisfalud és Börgönd térségére, a város környezetében pedig Pátkára, Pákozdra és Seregélyesre terjed ki - tájékoztatta lapunkat Uszta József, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) beruházás-előkészítő igazgatóságának vezetője. A beruházás, amelynek teljes költsége 8,53 milliárd forint, azaz 34,12 millió euró, várhatóan 2007-ben kezdődik, és 2009 decemberében fejeződik be.

Magára az előkészítésre öszszesen 170 millió forintot szánnak, ebből 127,5 millió az állami támogatás és 42,5 millió a saját erő. Az előkészítés munkálatai, amelyek a szerződéskötés után nyomban megkezdődnek, a szükséges engedélyezési tervek felülvizsgálatára és kiegészítésére, a műszaki specifikációra, ajánlati tervek és költségvetési kiírás kidolgozására terjednek ki. A támogatási szerződés intenzív, tudatos, a mostani projekt-előkészítő tevékenységekkel összehangolt munkatervet ír elő, s a szakemberek azzal kalkulálnak, hogy a támogatási kérelmet az EU kohéziós alapjához 2006 közepén nyújthatják be.

A projekt-előkészítés irányításában és ellenőrzésében a szakterületileg illetékes minisztérium - jelen esetben a környezetvédelmi és vízügyi tárca - is szerződő félként vesz részt, felelősséget vállalva azért, hogy az adott fejlesztés megfeleljen a szakmai tartalmi szempontoknak és az EU támogatási feltételeinek. A várakozások szerint októberben még további négy - a Közép-Duna-vidék hulladékgazdálkodási rendszere, a Kis-Balaton vízvédelmi rendszerének II. üteme, a Budapest-Székesfehérvár-Boba vasútvonal rekonstrukciója és a 8. számú főút burkolat erősítése (Ajka-országhatár) - megaprojekt előkészítésére kötik meg a támogatási szerződést - tudtuk meg az NFH illetékesétől.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.