BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szegény marad az egészségügy

Mindössze 14 milliárd forinttal tervezték nagyobbra az egészségbiztosítási alap jövő évi kiadását, pedig csak az inflációs hatás 30-40 milliárdos többletet igényelne. Annak, hogy a hiány nem éri el az idei tizedét sem, egyszerű az oka: az állam végre befizeti a minimálbér utáni 11 százalékos járulékot a nyugdíjasok és az önmaguk biztosítására képtelenek után. A biztosító költségvetési fejezetén belül a természetbeni ellátásokra több mint 29 milliárd forinttal kevesebbet terveztek az idei előirányzatnál. Ugyan a megváltozott elnevezések miatt nehéz követni a két esztendő kiadási tételeit, ám az ezekből összeálló számsorok összevetésekor a mérleg a 2006-os költségvetés kárára billen el.

Egyszerű összevetéssel kitűnik a tervből, hogy jövőre az ideinél kevesebb jut például a házi szakápolásra, a művesekezelésre, a gyógyfürdőellátásra, a gyógyászati segédeszközökre és azok kölcsönzésére, a fogászatokra, a gondozóintézeti ellátásra, a beteg- és halottszállításra. Ám mivel a jövő évi büdzsében többféle ellátást összevontak, másként neveztek el, nehéz követni a változásokat.

Az ideiben például a járó- és a fekvőbeteg-szakellátásra (ebben benne van a krónikus betegellátás összege is), valamint a komputertomográfos (CT) és a mágneses elven működő (MRI) diagnosztikai ellátásra összesen 531,1 milliárdot irányoztak elő. A jövő évi tervben viszont egybeolvasztották a járóbeteg-szakellátást az úgynevezett aktív kórházi ellátásra fordítható pénzzel (ebben nincs benne a krónikus betegek ellátása), valamint a CT és az MRI működtetésére szánt diagnosztikai kasszával, amelyet összevont szakellátásnak neveztek el a költségvetésben. Ezekre 444,3 milliárd az előirányzat. Külön szerepeltetik viszont a laboratóriumi vizsgálatokra fordítható 20,4 és a krónikus fekvő betegekre szánt 36,8 milliárdos összeget. Mindezeket összeadva jövőre e célra 501,5 milliárdot lehet majd költeni. A két esztendő kétféleképpen összeálló költségvetési kiadása között több mint 29 milliárd a különbség az idei kárára. Igaz, a fejezeti államháztartási tartalék 20,6 milliárd.

Úgy tűnik viszont, hogy a kormány be kívánja tartani a háziorvosoknak tett fejlesztési ígéretét, hiszen erre az ellátásra az ideinél többet terveztek. A járó betegként ellátandók számának növekedése viszont csökkentheti a kórházak betegforgalmát, így a költségeiket is. A kormány másik ígérete, a sürgősségi betegellátás is valamelyes prioritást kap jövőre. A mentőszolgálat működési feladatainak ellátására az idén előirányzott közel 18 milliárd forintnál 300 millióval jut több. Kiemelt figyelmet szánnak viszont a védőnői szolgáltatásra, az anya-, a gyermek- és ifjúságvédelemre, amelyet az ideinél közel egymilliárddal nagyobb kassza is igazol.

Gyógyszerekre az idén 284 milliárd az előirányzat, ám a tényleges költés várhatóan mintegy 30-40 milliárddal több lesz. Ennek ellenére a jövő évi gyógyszerbüdzsét 298 milliárdra tervezték. Ám ez akár 8,5 milliárddal is több lehet akkor, ha a házi- és szakrendelői orvosok nem élnek a lehetőséggel, s gyógyszerfelírásukkal - betartva az orvosszakmai terápiás protokollokat - takarékoskodnak. A betegeiket költséghatékonyan gyógyszerelő doktoroknak szánt 8,5 milliárdot azok saját rendelőik fejlesztésére fordíthatják.

Jelentős változás várható az egészségbiztosító bevételeiben. Mivel az állam befizeti a 11 százalékos járulékot a nyugdíjasok és az önmaguk biztosítására képtelenek után, ez az összeg 304 milliárd forinttal növeli az egészségbiztosítási alap bevételét, így annak jövő évi hiánya 31,8 milliárd forint lesz. Az egyenleg betartását segítheti a januártól belépő 5 százalékos áfacsökkentés s a kórházak dolgozói után novembertől 1950 forintra csökkenő, majd jövőre megszűnő tételes egészségügyi hozzájárulás, amelyek mindenképpen olcsóbbá teszik a gyógyintézmények működését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.