BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A választásig már nem lesz kamatvágás

A magyar gazdaságban az európai konjunktúra javulásával párhuzamosan folytatódik a második negyedévben kezdődött élénkülés – áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében. A kutatók szerint a külső egyensúly javul, a külföldi tőke beáramlása dinamikus, az államháztartási hiány azonban magas. Utóbbi tény, illetve a befektetőket elbizonytalanító választási retorika miatt azonban a választásokig már nem valószínű az alapkamat csökkentése – vélik a szakértők. Ebben közrejátszik az is, hogy az elmúlt hetek árfolyamgyengülése végül nem bizonyult tartósnak és jelentősnek sem.

A közlemény megállapítja: Az első tíz hónapban az egy főre jutó ipari termelés közel 3 százalékos létszámcsökkenés mellett 10,5 százalékkal nőtt. Az építőipar továbbra is szárnyal. A kiskereskedelmi forgalom – ezen belül is különösen az élelmiszeren kívüli termékcsoportoké – dinamikusan fejlődik, a gépkocsi-értékesítés volumene azonban csak lassan nő. Az infláció csökken, éves átlagban 3,6 százalék, az év végén 3,2 százalék lesz. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.