BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csernobilban újra építenének

Nukleáris hulladékfeldolgozót és -tárolót építtetne Viktor Juscsenko ukrán elnök Csernobilban, az 1986-os katasztrófa helyszínén. A nukleáris tároló megépítésére azért lenne szüksége Ukrajnának, mert – nem lévén ilyen jellegű létesítménye – kénytelen Oroszországba szállítani radioaktív hulladékát. Ennek költsége szakértők szerint eléri az évi 80 millió dollárt.

Egy nappal az elnöki bejelentés után azonban Viktor Baloga, a rendkívüli helyzetek minisztere azt állította, hogy az elnöknek nem áll szándékában nukleáris hulladéktárolót építtetni. Baloga a ForUm című ukrán internetes újságnak kifejtette, hogy a kormánynak még az a 420 millió dollár sem áll rendelkezésére, amelyből részben fedezni tudná egy újabb, közel egymilliárd dollár költségű biztonságos burkolat (szarkofág) felépítését az 1986-ban felrobbant csernobili erőmű fölé.

A radioaktív anyagok tárolására alkalmas lerakó megépítéséről kizárólag a parlament hozhat döntést. Baloga azt állítja, hogy Juscsenko szerint a kérdést politikai szempontok szerint kell kezelni. (VG)

Az 1986-os csernobili nukleáris robbanás következtében a radioaktív felhő beterítette Kelet-Európát és Észak-Európa egy részét. Vélhetően több tíz ezren betegedtek meg tőle, bár pontos kimutatások nincsenek.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.