Szlovákia és Lengyelország hamarosan csatlakozhat az EU szén-dioxid-kibocsátás kereskedelmi rendszeréhez, és ez jelentős bevételt hozhat a többletkapacitásaikat eladó vállalatok számára. Pozsonyban bejelentették, hogy elkészült a legnagyobb szennyezők – 127 cég – emissziós határait rögzítő lista. Ennek alapját az EU-val hoszszas vita után a napokban megkötött alku képezi, amely 3 évre 91,116 millió tonnában határozza meg Szlovákia (pontosabban az emissziókereskedelmi rendszerben részt vevő cégek) kibocsátási plafonját. A listát a Dexia Bank Slovensko kezeli.
A lengyel kormány is most fogadta el az emissziós határokat rögzítő végleges tervet: ebben a szlováknál lényegesen magasabb, évente 239,1 millió tonnás összmennyiség szerepel. Ennek megfelelően sokkal több – 1100 – vállalatra terjed ki a rendszer. A kormányzati terv alapján január elején kiválasztják az országos regisztert vezető céget, és rövidesen a lengyel vállalatok is beléphetnek az uniós emissziókereskedelembe.
A magyar kormány már november elejére véglegesítette a nagy szén-dioxid-kibocsátó cégek emissziós kvótáit. A kereskedés azonban egye-lőre nem indulhat meg, mivel hiányzik az ehhez szükséges jogszabály. A Budapesti Értéktőzsde terveiben mindazonáltal szerepel a kvótakereskedelem megindítása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.