„Salátaelnökség”, korlátokkal
Hasonló célkitűzésekkel indultak fél éve a britek is. Azzal a különbséggel, hogy Londonban eleinte talán komolyan hitték, hogy az „EU értelmének visszaadásánál” végre eljött a szabad kereskedelemre és piaci versenyképességre összpontosító brit integrációs filozófia pillanata, amikor is a brit recept válhat irányadóvá. Mint az sejthető volt, ehhez egy másik EU kellett volna...
Bécset nem fűtik ilyen nagy ambíciók, inkább a sebek gyógyítását, a bizakodás felélesztését, a napi feladatok pragmatikus intézését célozzák. Nincs garancia arra, hogy a „borzalmak éve” után a „csodák éve” következhet. „Azzal segítünk a legtöbbet, ha igyekszünk élére állni a folyamatban lévő ügyeknek, amelyek megvalósulása javára válik az integrációnak és a tagállamoknak is” – fejtegette Gregor Woschnagg EU-nagykövet egy brüsszeli fórumon. Ennek jegyében igyekeznek majd előrevinni a zömében megörökölt ügyeket, például a bel- és igazságügyi együttműködést, a klímaváltozásból adódó teendőket vagy a bővítést (nekik jut a bolgár–román belépés időpontjának a kérdése, illetve az EU–horvát és EU–török csatlakozási tárgyaláson az első fejezetek esetleges megnyitása).
Csakhogy a napi témákban elmerülve hamar kikandikálnak a csapdák is. A bizalomnyerés kulcsa a gazdaságban van, ezért a növekedés az osztrák programnak is sarokköve. A bécsiek abban remélik megragadni a dolgot, hogy elkészültek a „lisszaboni célokat” nemzeti stratégiákra lefordító tagállami tervek, s ezek alapján a márciusi csúcson talán konkrétabb ügyekről is szót lehet váltani. Ironikus módon azonban éppen az osztrákok illusztrálják a lisszaboni csomag fő problémáját. Nevezetesen, hogy hiába racionális valami EU-szinten, ha megbicsaklik a nemzeti végrehajtásban. A lisszaboni folyamat egyik kulcsa például a piaci folyamatok felgyorsítása. Márpedig a legdinamikusabban növekvő szektorban, a szolgáltatásoknál még a szabadságot szavatoló irányelvről sem sikerült megegyezni. És éppen Ausztria az is, amelyik nem is lát esélyt a radikális nyitásra. A Financial Times idézte Wolfgang Schüssel kancellárt, aki szerint jelenlegi formájában az irányelvtervezet reménytelen rémálom, mert szociális és bérdömpinget idéz elő a keleti új tagállamokból érkező szolgáltatók esetében.
Az osztrák EU-nagykövet azzal igyekezett ezen enyhíteni, hogy Bécs úgymond nem ellensége a leendő irányelvnek, sőt maga is szolgáltatóexportőr lévén, érdekében is állna elősegítése. Egyelőre azonban célszerű beiktatni egy „nyugalmi időszakot”, közben az Európai Parlament is megejtheti a maga szavazását, és ha majd a bizottság átszabta a javaslatot, újra napirendre lehet tűzni.
Amiből jól kiolvasható, hogy lehet akarni uniós célok elérését általában, ha a konkrét végrehajtás megfeneklik a nemzetállami ellenérdekeltségeken. Nem véletlen, hogy Bécs nyíltan kiáll a keleti munkavállalókat sújtó korlátozások fenntartása mellett is. Ahogy Woschnagg fogalmazott: amíg a túlzott bérdifferenciák fennállnak, a nyitás túlzott feszültséget idézhet elő az osztrák munkaerőpiacon...
Mindent összevetve: szomszédaink őszintén szeretnék helyreállítani az unió elmúlt hónapokban megtépázott becsületét. Minden bizonnyal igyekeznek majd eszerint lavírozni a napi teendők sűrűjében. De hogy csodákra aligha lesznek képesek, azt éppen saját korlátaik mutatják.
Érthető az óvatosság is, amellyel az osztrákok például az alkotmány ügyét kezelik. Formálisan a júniusi csúcs hivatott állást foglalni, hogy mi legyen a tavaly „mélyhűtött” szerződés sorsa. Bécs szívesen életre keltené. Megérett az idő, hogy foglalkozzunk a kérdéssel – mutatott rá Ursula Plassnik külügyminiszter brüsszeli sajtóértekezletén. Schüssel említett FT-interjújában is arról beszélt, hogy a cél a szerződés körüli viták felélesztése. Osztrák diplomaták ugyanakkor elismerik, hogy amíg le nem zajlik a francia elnökválasztás és a holland parlamenti választás, érdemben aligha lehet bármilyen fejleményre számítani (mindkettő 2007-ben esedékes). Talán valamiféle mandátum születhet holmi előkészítő „gondolkodásról” – de még ebben is több a bizonytalanság, mint az elszánás.
