BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeres akciók a keleti régióban

A vám- és pénzügyőrség nyomozó szolgálata – természetesen a többi szakterülettel együttműködve – az állami bevételek hatékonyabb érvényesítése érdekében 2005-ben is több akciót, ellenőrzés-sorozatot szervezett. Ezek közül kiemelést érdemel a „Forgószél”, a „Bereg 2005” és a frekventált fővárosi piacok ellenőrzésére szervezett ellenőrzés.

Valamennyi ellenőrzés-sorozat közös jellemzője, hogy a testület jelentős létszámban irányított a kijelölt helyszínekre pénzügyőröket, gyakorlatilag valamennyi szakmai területről, amely csoportok a társhatóságokkal – rendőrséggel, határőrséggel, APEH-hel, fogyasztóvédelmi felügyelőségekkel – együttműködve szinte minden jogsértés esetén eljártak, eljárhattak.

Forgószél: 2005. év első negyedévében a jövedéki termékek illegális behozatalának robbanásszerű emelkedése volt megfigyelhető, elsősorban az ország keleti, Ukrajnához közel eső területein. A jogsértések egyre nagyobb mértékűek voltak, és egyre nagyobb mértékű adósérelmet okoztak az országnak. Több esetben is megállapították, hogy az elkövetők szervezetten követik el a bűncselekményeket, és igen jól működő nemzetközi kapcsolatokat alakítottak ki. A bűnözői körök felderítése és a bűncselekmények visszaszorítása érdekében a határőrség, a rendőrség, a BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata és a vám- és pénzügyőrség részvételével 2005. április végén megkezdődött a „Forgószél” nevű közös akciósorozat. Az akció elsősorban a térségben tapasztalható jövedéki termékek – különösen a cigaretta – csempészete és a jövedéki termékekkel kapcsolatos visszaélések visszaszorítására koncentrál. A felderítések már az ellenőrzések megkezdésekor jelentős eredményeket hoztak, és a csoport hatékonysága folyamatosan nőtt. Az akciósorozat legsikeresebb időszaka a nyári hónapokra tehető. A Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálat Parancsnoksága, valamint a mobil ellenőrző csoportok is jelentős szerepet játszottak a felderítések végrehajtásában, kiegészítették a nyomozó szolgálat tevékenységét.

Az akció hatékonyságát több tényező is mutatja, például az igazolatlan eredetű, magyar adójegyet nem tartalmazó cigaretta feketepiaci ára a térségben jelentősen megnövekedett, azonban sajnálatos módon a kereslet még mindig igen jelentős az illegálisan forgalmazott dohánygyártmányok iránt. A csempészett, hatósági ellenőrzés és adózás alól elvont cigaretta még mindig jóval olcsóbb, mint a hazánkban legálisan vásárolt dohánytermékeké.

Az ellenőrzések során összesen több mint 920 ezer doboz cigarettát, 330 liter alkoholt, 22 ezer liter gázolajat, 3200 darab Extasy tablettát foglaltak le. További jelentős lefoglalások történtek hamis árujelzéssel ellátott ruhanemű és cipők, valamint hamisított adathordozók kapcsán. Az elkövetési érték meghaladja a 401 millió forintot.

Bereg 2005: Az ukrán határszakaszon 2005 októberében szervezték meg a Bereg 2005 elnevezésű akciót, melyhez kapcsolódóan az ezen a határszakaszon található összes vámhivatalt megerősítették. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy minden egyes belépésre jelentkező járművet tételes vámvizsgálat alá vontak a pénzügyőrök. Ez az intézkedés a várakozási idő növekedésével járt, de már a fokozott ellenőrzés kezdetén jelentős eredményeket hozott. Az akció következményeként az utasforgalom az említett határszakaszon a felére esett vissza, a környékbeli benzinkutak forgalma viszont 3-5-szörösére nőtt. A szigorítás következményeként – a kutak megemelkedett forgalmának köszönhetően – havi 2 milliárd forinttal nő az ország jövedéki adóbevétele.

Az akció a cigarettacsempészet visszaszorításában is jelentős eredményeket hozott, a már említett feketepiaci cigaretta árának növekedésében ez az akció is jelentős szerepet játszott. Említést érdemel az a tény is, hogy a térségben tavaly ugyanebben az időszakban (októbertől decemberig) 14 ezer kartonnal kevesebb cigarettát foglaltak le.

Fővárosi Piac: A piacok ellenőrzése akciósorozat 2005 nyarán kezdődött, és folyamatosan tart. Az akcióban több hatóság is részt vesz a vám- és pénzügyőrség mellett, így többek között a rendőrség, a határőrség, az ÁNTSZ, az APEH, a Munkavédelmi Főfelügyelőség és a tűzoltóság. Az ellenőrzések a Józsefvárosi piac területére, illetve az ott tapasztalható jogsértések visszaszorítására koncentrálnak, emellett Budapest többi piacának az ellenőrzését sem vették le a napirendről. Az akciósorozat során nagyobb menynyiségű cigarettát, hamis márkajelzéssel ellátott árut, valamint egyéb jövedéki termékeket foglaltak le.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.