BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezermilliárdból nyomulnak a pólusvárosok

Nyolcszáz–ezer milliárd forint együttes értékben fejlesztési pólusonként 30 kulcsprojekt és számtalan alprojekt valósulhat meg 2007 és 2013 között Magyarországon – tájékoztatta lapunkat Szűcs Erika, a pólusprogramért felelős miniszteri biztos. Projekt-előkészítésre százmillió forintot szavazott meg a kormány a pólusnak kiszemelt városok (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, valamint a póluspáros Székesfehérvár és Veszprém) számára. A városoknak március 31-ig kell benyújtani a Nemzeti Fejlesztési Hivatalnak a kulcsprojektek listáját. Ezek kidolgozása az év végéig tart. Amennyiben minden jól megy, két-három év múlva már jövedelmet termelnek ezek a projektek – ismertette a menetrendet a miniszteri biztos.
A II. Nemzeti fejlesztési tervben helyet kapó pólusprogramra szavai szerint azért van szükség, mert az eddigi fejlesztések révén nem csökkentek a regionális különbségek. A miniszteri biztos előnyöket, forráskoncentrációt sürgetett az érintett városok számára, egyúttal kizárta azt, hogy a program bármely komponensére lehetne pályázni, mert – mint fogalmazott –, nehéz elképzelni, hogy az egyik elem nyer, a másik pedig nem.
Nemcsak a gazdaság, de az ország versenyképességét is szolgálja, hogy – a francia példát követve – Budapest mellett öt plusz egy várospáros fejlesztési középpont lesz. Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter a programról Budapesten tartott szakmai egyeztetésen további nyereségként vázolta fel a határon átnyúló és a régiók közötti együttműködés fellendülését 2007 és 2013 között.
Nem akartuk, hogy Párizs egy sivatag közepén álljon – indokolta a program franciaországi elindítását Philippe Zeller nagykövet. A diplomata magyarul kért elnézést azért, hogy tőlük egyetlen meghívott „illetékes” sem jött el a budapesti tanácskozásra. A tárcák öszszeszólalkoztak azon, melyikük az illetékes, ezért maradtak távol – vallotta be a nagykövet.
Lám, Franciaországban fontos programként tartják számon a póluskoncepciót – reagált a bejelentésre Szaló Péter, az NFH elnöke. Ő maga azt jósolta, hogy Magyarországon hasonló jelenségnek lehetünk tanúi az elkövetkező időkben: ez lesz a kormány legátfogóbb programja, amely képes lesz igazán áttörni az ágazati határokat.
Vízválasztóként jellemezte a programot Répássy Helga, az Országos Területfejlesztési Hivatal elnökhelyettese, mert kikényszeríti a tárcáktól, hogy legyenek tekintettel a területi hatásokra, és mert a területi kohézió mellett meghatározó célként jelenik meg a területi versenyképesség. (VG)

Pólusprofilok

>> Budapest – innopolisz

>> Debrecen – tudáscentrum

>> Győr – autópolisz

>> Miskolc – technopolisz

>> Pécs – az életminőség pólusa

>> Szeged – biopolisz

>> Székesfehérvár – infopolisz

>> Veszprém – tudáscentrum


>> Debrecen – tudáscentrum

>> Győr – autópolisz

>> Miskolc – technopolisz

>> Pécs – az életminőség pólusa

>> Szeged – biopolisz

>> Székesfehérvár – infopolisz

>> Veszprém – tudáscentrum

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.