Nyerésben a pénzintézetek
A jelenleg érvényben lévő 1977-es hatodik áfairányelv szerint a pénzügyi szolgáltatások áfamentesek, vagyis a bankok és a biztosítók nem terhelhetik áfával az általuk nyújtott szolgáltatásokat, az általuk vásárolt termékekért és szolgáltatásokért viszont meg kell fizetniük az áfát. A pénzintézetek által bírált rendszer nyilvános, az érintett szektor szereplőivel történő megvitatását célzó konzultációs folyamatot a héten indította el az Európai Bizottság. A testület vitaindító jelentése elismeri, hogy a jelenlegi helyzet pluszterheket ró az ágazatra. Az ún. konzultációs papírban Brüsszel öt megoldási lehetőséget vázolt fel. Ezek egyike azt javasolja, hogy az áfamentesség terjedjen ki azokra a cégekre is, amelyek terméket vagy szolgáltatást nyújtanak a pénzügyi szolgáltatóknak – emelte ki a Financial Times.
Kovács László adó- és vámügyi biztos viszont nem ezt a lehetőséget támogatná. Lapunknak nyilatkozva elmondta: az áfarendszer egységesítésének helyes módját nem a kivételek növelésében, hanem azok felszámolásában látja. A bizottság törekvése az, hogy a jelenlegi túlságosan bonyolult, nehezen áttekinthető áfarendszert egységesítse, ennek egyik módja a kivételek, mentességek lehetőség szerinti leépítése, megszüntetése lehet – emelte ki Kovács László.
Az Európai Bizottság az év vége előtt kívánja véglegesíteni javaslatát a pénzügyi szolgáltatások áfarendszerének módosítására. Az ezt megelőző széles körű konzultáció három elemből tevődik össze. Az ágazat szereplői június 9-ig nyújthatják be észrevételeiket az Európai Bizottságnak, továbbá Brüsszel szeptemberben kapja meg a PricewaterhouseCoopersnek a témáról szóló elemzését is. Emellett május 11-én a bizottság az Európai Bankszövetséggel Brüsszelben konferenciát rendez a témáról.


