BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új energetikai pályázatok

Egymilliárd forintot meghaladó támogatási kerettel tegnap két lakossági energetikai pályázatot hirdetett meg Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A cél a lakások energetikai korszerűsítése, a lakossági energiafelhasználásának mérséklése, energetikai terheinek csökkentése, illetve a megújuló energiahordozók felhasználásának növelése. Minderre szükség is van, hiszen az energiahatékonyság szempontjából Magyarországon egységnyi GDP előállításához kétszer annyi energia szükséges, mint az EU többi tagállamában átlagosan. Dániával összehasonlítva ugyanakkor hatszoros a különbség. Cél, hogy az energiafelhasználás hatékonysága évente 3,5 százalékkal nőjön – közölte.

A két meghirdetett pályázat egyike a lakossági energiamegtakarítás, erre összesen 880 millió forint áll rendelkezésre. Ez körülbelül 3300 eredményesen pályázó támogatását teszi lehetővé. A pályázat nyílászárócsere, hőszigetelés, energiatakarékos berendezések beszerzésének támogatását jelenti. Az elnyerhető támogatási maximum, pályázattól függően, kétszázezertől hatszázezer forintig terjed.

A megújuló energiaforrások felhasználásának bővítésére kiírt pályázat esetében az elnyerhető összeg a beruházástól függően nem haladhatja meg a három-, illetve az ötszázezer forintot. Keretösszege 183 millió, ebből mintegy 500 pályázó részesülhet.

Mindkét pályázatra érvényes, hogy a támogatás a beruházás egyharmadát nem haladhatja meg. A pályázatok március 31-től nyújthatók be. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.