Újra pályázható a panelprogram
Magyarországon mintegy 800 ezer panellakás található, ezek több mint kétmillió embernek adnak otthont. A legtöbb Közép-Magyarországon található, csaknem 300 ezer, másutt régiónként 60-90 ezer lehet az ilyen lakások száma. A terv az, hogy a panellakások 80 százalékát 2013-ig felújítják, ezt szolgálja a panelprogram.
Ebben az esztendőben március 16-ától az első körben az önkormányzatoknál lehet pályázni, mindamellett a feltételek között már megjelennek az európai uniós forrásokra való áttérés lehetőségei is – hangsúlyozta Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a kiírás ismertetésekor.
A most meghirdetett támogatás célja az iparosított technológiával épült lakóépületek (panelházak) energiatakarékos felújítása, illetve az ilyen lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek, valamint a közvetlen környezetükben lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítése. A kiírás szerint iparosított technológiával épült lakóépületeknek tekintendő a panel, a blokk, az alagútzsalu, valamint az öntött falas, a vasbeton vázas és egyéb előre gyártott technológia felhasználásával épült lakóépület. Csak olyan pályázat nyújtható be, amelynek eredményeként a pályázat szerinti korszerűsítést követően az épület valamennyi lakásában korszerűsítik a hálózatot.
A támogatást a következő célokra lehet igénybe venni: nyílászárók szigetelése, cseréje a tető- vagy pincefödém szigetelésével együtt, homlokzat hőszigetelése; az épületgépészeti rendszerek, felújítása, az épület környezetének korszerűsítése. Támogatás igényelhető továbbá „a panellakások távfűtési berendezései lakásonkénti önálló fűtési energiafogyasztás-szabályozására és a fűtési vezetékhálózat ehhez szükséges átalakítására”. Újdonság, hogy a fűtő- szellőzőgépek korszerűsítésére is nyújtanak támogatást.
Az igényelt állami támogatás mértéke a beruházási érték maximum egyharmada, de lakásonként legfeljebb 400 ezer forint lehet. A kiírás szerint a települési önkormányzat minimum a költség harmadát, a tulajdonos(ok) minimum a költség harmadát, a központi költségvetés maximum a költség ugyancsak harmadát fedezi. A települési önkormányzat, illetve a többi tulajdonostárs – az adott épület esetében – részben vagy egészben átvállalhatja az egyes tulajdonost terhelő saját részt.
Önálló pályázatot is nyújthatnak be a társasházak és lakásszövetkezetek, amennyiben van adószámuk. Ebben az esetben az önkormányzatot terhelő egyharmad részt – vagyis a saját részükkel együtt összesen kétharmadot – is a pályázóknak kell biztosítani.
Csak azok a települési önkormányzatok – beleértve a fővárosit és a kerületeket is – nyerhetnek el állami támogatást, amelyek maguk is pályázat útján működtetett támogatási rendszert hoznak létre rendeleti úton a közigazgatási határaikon belül elhelyezkedő, iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezeti épületek, illetve önkormányzati bérházak energiatakarékos felújításának elősegítésére és az épületek környezetének korszerűsítésére, felújítására. A pályázatok befogadása folyamatos, a benyújtási határidő 2006. szeptember 30.
Magyarország minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy a panellakások felújításához támogatást adjon az Európai Unió. A jelenlegi közösségi alkudozás ott tart, hogy 2007-től a housing célokat szolgáló EU-forrás a regionális operatív programok keretének legfeljebb három százalékát teheti ki. A felújításoknál az elképzelések szerint az unió a költségek 20, az állam és az illetékes önkormányzat további 47 százalékát állná, a lakókra jutó saját rész pedig az összköltség 33 százalékát tenné ki.


