BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megrepedt a töltés a Csongrád-Nagyrétnél, azonnali a kitelepítés

A tiszai árhullám tetőzése Szolnok térségében jár, reggel a vízszint elérte az 1013 centimétert. Csongrád-Nagyrétnél, a Körös mentén azonnali kitelepítést rendeltek el pénteken, ami több tucat embert érint. A térségbe újabb szabolcsi vízügyi szakembereket vezényeltek. A Körös jobb partján a töltésen keletkezett repedés miatt azonnali kitelepítést rendelt el Csongrád-Nagyréten pénteken délelőtt Frank József, a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság elnöke. Kaszás Mihály, a bizottság titkára elmondta, hogy a megelőző intézkedés több tucat embert érint, a területen 12 ezer állat is van. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, a Nagyrét nevű tájegységről a lakosság kitelepítése két megyét érint; a Jász-Nagykun-Szolnok megyei területről 44 embernek, a Csongrád megyei területről 43 embernek kellett elhagynia lakóhelyét. A tanyavilágban élőket alapvetően a rokonoknál, vagy a környező településeken lévő más ingatlanjaikban helyezik el, tette hozzá. A csongrádi polgármester pénteken délelőtt 10 óra 30 perckor rendelte el a kitelepítést, ezután a korábban előkészített járművekkel megkezdődött az emberek, a több mint tízezer baromfi és sok más állat kitelepítése. A kitelepítés biztonsági jellegű, ezt a területet 2000-ben is ki kellett telepíteni az akkori áradás miatt. Dobi László, az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy a töltés állapotát folyamatos erősítéssel lehet javítani, ezért a honvédség egy helikopterét átirányította a szakaszhoz. A Duna magyarországi szakaszán már csak Bajánál van első fokot meghaladó vízállás, eközben a tiszai árhullám tetőzése Szolnok térségében jár. A Tisza Szolnokig apad, alatta a déli országhatárig továbbra is igen lassan árad, tetőzés közeli állapotban van a teljes szakaszon. Pénteken reggel Szolnoknál 1013 centiméter, Szegednél 1009 centiméter volt a vízállás. A Kiskörénél már tizenöt, Tiszabőnél négy centimétert apadt az éjszaka folyamán a Tisza árhulláma. A Hármas-Körösön harmadfokot, illetve a legnagyobb vízállást meghaladó vízszint alakult ki Szarvasnál, ahol 985 centimétert regisztráltak, illetve Kunszentmártonnál, ahol 1041 centiméter az eddig mért legmagasabb vízállás. A többi Körös, és a Maros is apad, Makónál a vízállás 516 centiméter volt, 16 centiméterrel meghaladva a harmadfok elrendeléséhez szükséges szintet. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.