Növekvő nyomás Magyarországon
Az AP amerikai hírügynökség idézte Gyurcsány Ferenc azzal kapcsolatos kijelentését: legfőbb feladatának azt tartja, hogy meggyőzze az állampolgárokat mindennapi életük békéjéről és biztonságáról, továbbá, hogy erőfeszítéseket tegyen az ország versenyképességének növelésére. A hírügynökség ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a legnagyobb kihívás a költségvetési deficit csökkentése, továbbá a gazdasági reformok folytatása lesz. Ezzel összefüggésben az AP felhívta a figyelmet: a deficitcsökkentés és az euró bevezetése érdekében az Európai Unió növekvő nyomást gyakorol Magyarországra.
A BBC tudósítója sem felejti el megjegyezni, hogy az államháztartás hiánya uniós rekordot döntött, és az elemzők többsége arra számít, hogy Magyarország a hivatalos nyilatkozatokkal ellentétben nem fogja tudni bevezetni az eurót 2010-ben. A tudósító úgy fogalmaz, hogy Magyarország rendkívül megosztott, és eddig az új kormányok mindig saját pártembereiket ültették állami pozaíciókba. (MTI)


