BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olajáremelkedés: hogyan hat amgyar gazdaság szereplőire?

Barcza György, az ING Bank vezető elemzője: A jelenlegi olajár mindenféleképpen magasabb, mint amelyet az év elején a piac várt. Ez történt egyébként tavaly is, amikor év közben az árcsökkenési várakozások ellenére emelkedett a nyersolaj értéke. A korábban gondoltnál drágább olaj a felfelé korrigáló üzemanyagárakon keresztül többlet-áfabevételt hoz az állam konyhájára. Látni kell ugyanakkor azt is, hogy az üzemanyag-fogyasztás nem emelkedik túl dinamikusan. A két hatás eredőjeként azonban a büdzsé vélhetően még így is pluszbevételre tesz szert, amely lényegében elhanyagolható, néhány milliárdos tétel lehet. A jövedéki adóból többletbevétele nem származik a költségvetésnek, hiszen annak mértéke literenként fix.

Magyar György, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára: Tetemes költségnövekedést okozna a mezőgazdasági cégeknek az üzemanyagok drágulása – mondta Magyar György, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára. A kettős könyvelést vezető agrárvállalkozások összes éves költsége 1400-1500 milliárd forintra tehető, ebből az energiaszámlák 10-12 százalékot képviselnek. A 150 milliárdos tétel jelentős részét az üzemanyag-kiadások teszik ki. A 300 forintos literenkénti benzin- és gázolajár legalább 10-15 százalékos drágulást jelentene, és ez előbb-utóbb más energiahordozók árát is magával húzná. Magyar György szerint az áremelkedés az agrárcégeknek 15-20 milliárdos többletköltséget okozna, és nagyságrendileg megegyezne azzal a nyereséggel, amelyet 2004-ben elértek. A szakember véleménye szerint a üzemanyagárak növekedése a szántóföldi munkákat végző vállalkozásokat viselné meg jobban az állattenyésztő gazdaságokhoz képest.

Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára: A tagjainknak 2006-ra javasolt 15 százalékos díjemelés a 300 forintos literenkénti üzemanyagárat nem fogja fedezni – mondta lapunknak Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) főtitkára. A díjemelés kiszámításnál ötszázalékos inflációt és maximum 11 százalékos üzemanyagár-növekedést vettek figyelembe, továbbá, hogy tartalékok nem lévén, a korábbi évek veszteségeiből is le kell dolgozniuk a fuvarozó vállalkozóknak. Akik az idén csak 6-7 százalékot emeltek, azok díja már a 290 forintos gázolajárat sem fedezi. Peredi Péter szerint az új kormánnyal folytatni kell a megkezdett tárgyalásokat az adóterhek csökkentéséről. Ez még nem teljesült a tavaly kötött megállapodásból.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.