Reuters: Gyurcsány személyes diadala volt
A Reuters tudósításában a 44 éves Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyes diadaláról beszélt, és megjegyezte, hogy Gyurcsány mentette meg a szocialistákat a biztos vereségtől, amikor 2004-ben miniszterelnök lett, s a szocialista párt a reformok érdekében felsorakozott mögötte. A hírügynökség szerint karizmája fontos szerepet játszott a győzelemben, mint ahogy az a tény is: nem süthették rá azt a bélyeget, hogy fontos posztot töltött be a kommunista rendszer idején.
A kormány előtt álló feladatokról írva a Reuters azt emelte ki: Gyurcsány Ferencnek mindenekelőtt meg kell győznie a több milliárd dollár értékű magyar államkötvények tulajdonosait, továbbá az Európai Uniót arról, hogy az ország lépéseket tesz a költségvetési deficit lefaragása érdekében, ami a legnagyobb az EU tagállamai közül a gazdaság méretéhez viszonyítva.
A hírügynökség gazdasági szakembereket idézve arra számít, hogy a miniszterelnök a néhány termék esetében érvényben lévő tizenöt százalékos ÁFA-kulcsot húsz százalékra emeli, s ezzel évente 550 millió külön bevételre tesz szert. A választások kimenetelével kapcsolatos gazdasági elemzésében a Reuters úgy értékelte: a forint minden bizonnyal pozitívan reagál a koalíciós kormány győzelmére. (MTI)


