BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Varázsszer" a kelet-európai munkaerő

„Varázsszernek” bizonyult Nagy-Britannia gazdasága számára az új tagállamokból érkező munkavállalók szabad bebocsátása 2004. májusától – állapítja meg az Ernst & Young Item Club tanulmánya.
Soha nem látott mértékű nettó bevándolás ment végbe Nagy-Britannába tavaly, 223 ezer fővel többen jöttek a szigetországba, mint ahányan távoztak onnan, s ez 50 százalékos emelkedés a 2004-es adathoz képest. A nagy beáramlás elsősorban annak tulajdonítható, hogy több mint 300 ezer munkavállaló érkezett az új tagállamokból. Ez a hatalmas kelet-európai sereg sokkal nagyobb pozitív hatást gyakorolt a szigetország gazdaságára, mint amennyi negatív következményt okozott – szögezi le az Ernst & Young Item Club.
A hivatalos statisztikák és kormányzati makrogazdasági modellek segítségével készült összeállítás szerint a brit GDP mintegy 2 milliárd fonttal (0,1 százalékkal) volt magasabb, mint a kelet-európaiak nélkül lett volna. Az idei GDP-többlet már 0,2 százalék (4 milliárd font) lesz, jövőre pedig 0,4 százalék prognosztizálható.
A kelet-európaiaknak köszönhetően nem kellett emelni az irányadó kamatlábat az elmúlt időben Nagy-Britanniában, a ráta ma 5 százalék lenne nélkülük a tényleges 4,5 százalék helyett – mutat rá a tanulmány. Az új tagországok munkavállalói által befizetett adóbevételek az idén 300 millió fonttal gazdagítják majd a brit kincstárat, jövőre már 500 millióval, 2007-2008-ban pedig már nem kevesebb, mint 1 300 millióval. A kelet-európai bevándorlók gazdasági és társadalmi szempontból is sokkal előnyösebbnek bizonyulnak a szigetország számára, mint a korábbi (főleg a volt gyarmatokról érkező) bevándorlók.
Míg ugyanis a korábbi bevándorlások egyoldalúan a nagyvárosokra, főleg London keleti körzeteire és az alsóbb társadalmi rétegekre koncentrálódtak, addig a kelet-európaiak sokkal egyenletesebben oszlanak meg földrajzilag, társadalmilag és a betöltött állások minőségét illetően is.
2004. júniusa és 2005. decembere között például 48 ezer munkavállalót regisztráltak az új tagállamokból Londonban, 51 ezret Kelet-Anglia vidéki területein és 40 ezret a közép-angol iparvidéken. Egyharmaduk üzleti szolgáltatásokban talált munkát és a statisztika szerint csak 4 százalékuk dolgozik az építőiparban. Ez utóbbi arány ugyan valószínűleg kisebb a ténylegesnél, hiszen az építőiparban magas a feketemunka aránya, de így is nagy bizonyossággal kijelenthető, szó sincs arról, hogy főleg ’lengyel vízvezeték-szerelők’ jöttek volna – szögezi le a tanulmány.
Az új tagállamokból érkező munkavállalók jellemzően fiatalok, kevés eltartottról gondoskodnak és azok közül sem jön mindenki velük, így a társadalombiztosításba sokkal többet fizetnek be, mint amennyit onnan ők illetve hozzátartozóik kivesznek. Hozzájárulnak a brit munkaerő-állomány fiatalodásához és egyúttal növelik is azt. Ez utóbbi hatásnak tulajdonítható az a paradoxon a kutatás szerint, hogy az elmúlt hónapokban egyszerre növekedett a munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma Nagy-Britanniában.
Egy másik közgazdasági rejtély is csak a kelet-európai bevándorlással magyarázható meg: nevezetesen az, hogy már hosszú ideje igen alacsony a beruházási ráta a szigetországban, miközben a gazdasági növekedés üteme fennmaradt. Sok cég ugyanis azért mondott le valamilyen beruházásról, mert olcsóbb volt számára a kapacitásgondokat a kelet-európai munkaerővel megoldani, mintsem új tárgyi eszközök vásárlásával.
A beáramlás persze nem csak áldásos hatásokkal járt. A kritikusok szerint az ingatlanpiaci áremelkedés egy része a kelet-európaiak által generált többletkereslettel magyarázható. Az emelkedő munkanélküliség pedig azt jelenti, hogy az elbocsátott „őslakosoknak” nehezebb újból elhelyezkedniük, különösen, ha szeretnék megőrizni magas bérszínvonalukat. Az új tagországokból érkezők ugyanis érezhetően lejjebb nyomták a béreket számos szektorban. A munkáltatóknak ez persze jó, akárcsak az, hogy a kelet-európaiak általában nem lépnek be a szakszervezetbe és jellemzően csak néhány évet akarnak eltölteni Nagy-Britanniában – tehát könnyebb őket kirúgni is, ha úgy adódik. (Bruxinfo)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.