BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

4,5 százalékos GDP-növekedés az első negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 4,5 százalékkal, naptári hatással korrigálva 4,3 százalékkal haladta meg a 2005 első negyedévit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatokat. Az elemzők az első negyedévre 4,55-4,6 százalék körüli gazdasági növekedést vártak. A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján a szezonálisan kiigazított adatok szerint 2006 első negyedévében az előző negyedévhez képest 1 százalékkal nőtt a GDP. A kiigazítás nélküli adatok szerint a gazdasági növekedés tavaly az első negyedévben 3,2 százalék, a másodikban és a harmadikban 4,5-4,5 százalék, a negyedikben pedig 4,3 százalék volt. Így 2005-ben a GDP 4,1 százalékkal nőtt 2004-hez képest. Naptári hatás kiszűrésével tavaly a gazdasági növekedés 4,3 százalék volt, úgy hogy az első negyedévben 4,2 százalékkal, a másodikban és a harmadikban 4,3-4,3 százalékkal, míg a negyedikben 4,5 százalékkal bővült a gazdaság. A KSH közlése szerint a hivatal az Ecostattal együttműködve készített gyorsbecslése modellszámítás és szakérői becslés szintézisének eredménye. A modellszámítás során abból indult ki a hivatal, hogy a GDP és a növekedést jellemző bizonyos indikátorok között jól számszerűsíthető kapcsolat van. A modellszámítások eredményeit az összes elérhető legfrissebb statisztikai adat és előzetes információ alapján felülvizsgálja a KSH, illetve az ezekre épülő szakértői becslésekkel kiegészíti.
A mi GDP-adatunk növekedésének dinamikája nemcsak a régióban, hanem az új EU-tagállamok egészében csak az utolsó helyek egyikére jó. Ezzel a növekedéssel mindössze a rendszeresen utolsó - tavaly mindössze 3,4 százalékkal bővülő - Lengyelországot tudjuk megelőzni, igaz, az elmúlt negyedévekben 4,6-4,9 százalékkal növekvő cseh gazdaság nem sokkal előzi meg a hazait. (MTI - Index)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.