BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"A kormányprogramról nem mondhatok semmit, noha itt van a táskámban"

Az új kormány június 13-án a parlament elé terjeszti a változást, a reformokat megalapozó törvényjavaslatokat, amelyekből július közepére megszületnek a reformtörvények - mondta Veres János ügyvezető pénzügyminiszter a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) csütörtöki budapesti közgyűlésén. "A kormányprogramról nem mondhatok semmit, noha itt van a táskámban" - jelentette ki Veres János. A kijelölt pénzügyminiszter szerint négy területre terjednek ki a szükséges változtatások: az államigazgatásra, az önkormányzati rendszerre, az egészségügyre és az oktatásra. "A politikai elitnek önmagán kell elkezdenie a takarékoskodást, ami érint olyan kétharmados törvényeket, mint a párttörvény, az országgyűlési képviselők jogállást érintő, vagy az önkormányzati törvény, sőt az Alkotmány, ezért ezek megváltoztatására teszünk javaslatot" - fogalmazott a miniszter, aki közölte, hogy a kevesebb parlamenti bizottság és kevesebb tisztségviselő lesz a mostani ciklusban, azaz csökken a képviselők jövedelme. A formálódó új kormányzati struktúra szerint kevesebb minisztérium, kevesebb önálló főhatóságú intézmény, és ennek nyomán kevesebb állami vezető lesz - jelezte a miniszter. Politikai oldalaktól függetlenül egyetértés van abban, hogy a jelenlegi önkormányzati struktúra kevesebb választott képviselővel is működőképes marad, és az önkormányzati rendszer kevesebb közvetlen költségvetési kiadást emésszen fel - hangsúlyozta a pénzügyi tárca vezetője. Az idei költségvetéssel kapcsolatban Veres János elmondta: a bevételi tervek teljesíthetőek. A kiadásokat megnövelték az árvízi védekezésre fordított összegek, ráadásul a sürgősen újjáépítendő gátak költsége 10 milliárd forintos nagyságrendet jelentenek. Emellett az első négy hónapban a gyógyszerkassza kifizetése is nagyobb volt a tervezettnél, ezért a kiadási oldalnál az év második felében a szükséges korrekciókat meg kell tenni, amennyiben a helyzet ezt igényli - tette hozzá a kijelölt pénzügyminiszter. Az Európai Unió által elfogadott 2007-2013 közötti költségvetés szerint Magyarország 23 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást használhat fel, amely évenként 1.500 milliárd forintnyi összeget jelent - mondta Fekete János, a GTTSZ szakértői tanácsának társelnöke. A Magyar Nemzeti Bank egykori elnök-helyettese hozzátette: most meg lehet valósítani valamennyi jó ötletet, hiszen a támogatás felhasználásához csupán 15 százalék saját forrást kell biztosítani. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.