A pápa nekiment Kínának
A Vatikán ma hivatalos nyilatkozatot tett közzé, amelyben két római katolikus püspök kinevezése kapcsán erősen bírálta Kínát. A pápa a kommünikéjében a vallásszabadság súlyos megsértésének minősítette az esetet. A kommunista országban a Római Katolikus Egyház két részre szakadt, egy az állam által elismert és megerősített kisebb, valamint egy illegitim nagyobb hitközségre, ez utóbbi lojális a pápa iránt. A hivatalos Kínai Katolikus Egyház nem ismeri el a Vatikán azon jogát, hogy püspököket nevezzen ki, feszültséget okozva ezzel a két állam nemzetközi kapcsolataiban. Kína Anhui tartományának élére Liu Xinhongt, míg a Yunnani provincia élére Ma Yinglint szentelték fel püspöknek. Vatikáni értesülések arról is beszámoltak, hogy a kínai püspöki kart súlyosan megfenyegették, biztosítva ezzel a püspökök részvételét a kinevezési eljárásban. Kína kijelentette, szeretne jó viszonyt ápolni a Szentszékkel, azonban ehhez először a Vatikánnak meg kell szakítania minden diplomáciai kapcsolatát Tajvannal. (BBC)


