A támogatáshoz eredmény kell
Erős reformtörekvések szeretnék új pályára állítani a hazai kutatás-fejlesztést. Az akadémiai szervezetben is változásokat hirdetett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke. A ?gyakorlati? nyomás a kormány felől már jó ideje érezhető. Paradigmaváltást ígérő k+f-stratégia készül, a kutatásfinanszírozási hivatal megalakulása óta az eredményességre összpontosít.
Igazi kutatóegyetemek létrehozása lebeg a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elnökének szeme előtt. Boda Miklós a Világgazdaságnak elmondta: alapvető változásra van szükség a hazai k+f terén. A legfontosabb szempontnak a kutatások eredményességét, hasznosítható termékek, szolgáltatások, találmányok piacra juttatását tekintik. Ezeknek pedig ki kell termelniük a beléjük fektetett pénzt ? hangsúlyozza Boda. Elmondta, hogy az évtizedek óta megszokott kutatói létforma fölött eljárt az idő, aki nem hoz pénzben is mérhető eredményt, az nem számíthat k+f támogatásra.
A kormány által két éve alapított NKTH a hazai kutatóbázis és a gazdaság szoros együttműködését kívánja elősegíteni. Ennek érdekében 2004 óta minden évben meghirdetik a regionális tudásközpontok támogatási pályázatát. Mindkét esztendőben hat-hat egyetemen létrehozott ilyen centrumot támogat az NKTH.
Jelentősen megnövekedett a hivatalon keresztül juttatott pályázati pénz összege. A jogelőd hivatal például 2002-ben 450 pályázatot segített nyolcmilliárd forint értékben, az NKTH 2005-ben 165-öt, de 47 milliárdért, az idén várhatóan 33 milliárdos összkeretből még nem ismert számban segít projekteket. A támogatási keret csökkenése mögött az áll ? mondta Boda Miklós ?, hogy reményeik szerint a gazdasági szektor vállalatai növekvő mennyiségben maguk ?rendelnek? kutatás-fejlesztést a költségvetési kutatóhelyektől.
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, első lépésben kötelezően írták elő vállalat(ok) részvételét a kutatási konzorciumokban, most pedig már a gazdasági szereplőknek kell vezetniük az egy-egy témára összeálló csapatokat. Koncentrálni kell az erőket ? emeli ki Boda ?: korábban tipikusan átlag 30 millió forintból egy-két kutató dolgozott a témán, most azonban lehetőleg tíz fő körüli számban végzik a munkát a legalább 300 milliós projekteken. Az NKTH jellemzően három évre nyújtja a támogatást.
A k+f drága hazánkban. Még akkor is, ha az itteni bérek ötször-nyolcszor alacsonyabbak, mint a nyugati világban. Ez különösen a kkv-kat sújtja, amelyek képtelenek kitermelni évekre a k+f személyi hátterének költségét ? ért egyet az NKTH elnöke. Ezt látva a hivatal a Kozma László-program keretében 800 millió forintot szán arra, hogy kkv-k alkalmazhassanak kutatókat, cégenként legfeljebb 100 millió erejéig. Az Irinyi János-programmal pedig a beszállítókat szeretnék segíteni abban, hogy bekapcsolódhassanak a k+f-be; vállalkozásonként 120 millió ítélhető oda, s a megrendelő cégnek is megtérítenek tízszázaléknyi költséghányadot. Ezeket a megoldásokat az NKTH-ban jobbnak tartják, mint a hagyományos adókedvezményt.
Az erők összpontosítása érdekében az NKTH elnöke szerint a Magyar Tudományos Akadémia 38 kutatóintézetét ki kell vonni az Akadémia közgyűlésének fennhatósága alól. Nyilván ebben is sok vita lesz szakmán belül, amiként az alapkutatások megítélése is megosztja a kutatói közösséget. Boda Miklós azok véleményét osztja, akik szerint túl sok a kutatási téma, és ez elaprózza a pénzt. Azokra kell összpontosítani, amelyek eredményt hoznak pár éven belül ? mondja, számszerű becslésbe azonban nem bocsátkozik.
Vélemény
Kürti Tamás, a Kürt Zrt. kutatás-fejlesztési igazgatója szerint már olajozottnak tekinthető az együttműködés a Kürt Zrt. és a Veszprémi Egyetem (VE) Műszaki Informatikai Kara közt. Korábbi közös munkák után most egy komplex információbiztonsági fejlesztésen dolgoznak. Az alapkutatást és a szoftverfejlesztést az egyetemen végzik, a termékfejlesztést pedig az informatikai vállalkozás. A VE szervezeti felépítése is igen kedvező az ilyen közös projektekhez ? tette hozzá. A hároméves munka 375 millió forint értékű, a kutatóhely teljes költségét s a Kürt Zrt. kiadásainak felét az NKTH fedezi. Az ilyen közös k+f a cég fejlesztési forrásainak negyedét adja. Nagyon az út elején tart még ez a forma ? mondta Kürti Tamás. Szerinte a hazai kkv-k jó, ha egy százaléka képes ilyen kutatóhelyi-vállalati együttműködésre. Ők mindenesetre más kutatóhelyekkel szeretnék bővíteni a munkát, amelynek érdekében több céggel konzorciumot hoztak létre.Beck György, a HP Magyarország Kft. vezérigazgatója úgy véli, rettentően jók a visszajelzések az anyacégtől a magyar kutató-fejlesztői együttműködés eddigi tapasztalatairól. Beck György elmondta: rengeteg olyan fiatalabb, főként egyetemi kutató van Magyarországon, aki a multik diktálta környezetbe kerülve azonnal alkalmazkodik a követelményekhez. Ugyanezt nem mondhatja el az akadémiai szféráról. De ? teszi hozzá ? van azért világszabadalmat ígérő együttműködésük akadémiai intézettel is. A HP világszerte négymilliárd dollárt költ k+f-re évente saját központjaiban, amelyekből néhány projektet sikerült idehozniuk, forintmilliárdokban mérhető összegben. A HP gyakorlata az, hogy komoly előválogatással választják ki a k+f-re érdemes ötleteket. Ennek következtében a szűrőn átment projektek eredményességének aránya ötven százalék felett van. Egy-egy fejlesztésükben akár tíz kutató is részt vehet, a cél lehetőleg szabadalmat eredményező termék.
Beck György, a HP Magyarország Kft. vezérigazgatója úgy véli, rettentően jók a visszajelzések az anyacégtől a magyar kutató-fejlesztői együttműködés eddigi tapasztalatairól. Beck György elmondta: rengeteg olyan fiatalabb, főként egyetemi kutató van Magyarországon, aki a multik diktálta környezetbe kerülve azonnal alkalmazkodik a követelményekhez. Ugyanezt nem mondhatja el az akadémiai szféráról. De ? teszi hozzá ? van azért világszabadalmat ígérő együttműködésük akadémiai intézettel is. A HP világszerte négymilliárd dollárt költ k+f-re évente saját központjaiban, amelyekből néhány projektet sikerült idehozniuk, forintmilliárdokban mérhető összegben. A HP gyakorlata az, hogy komoly előválogatással választják ki a k+f-re érdemes ötleteket. Ennek következtében a szűrőn átment projektek eredményességének aránya ötven százalék felett van. Egy-egy fejlesztésükben akár tíz kutató is részt vehet, a cél lehetőleg szabadalmat eredményező termék.-->


