Autópályadíj személyautókra is
A berlini nagykoalícióban részt vevő CDU/CSU azt javasolja, hogy a kamionokra már alkalmazott eljáráshoz hasonlóan a személyautók után is szedjenek az igénybevétellel arányos díjat a német autópályákon. Az elgondolást a párt parlamenti frakciójának vezetője vetette fel. Volker Kauder egy ausztriai látogatásán méltatta az ottani autópálya-kezelő vállalat, az Asfinag tevékenységét, amely – mint mondta – a fenntartás és a hálózatfejlesztés finanszírozására egy „zseniális” díjbeszedési rendszert működtet. A nyilatkozatára a CDU egy jelen lévő közlekedéspolitikai szakértője egyenesen rálicitált, mondván, „Németországnak is ilyenre lenne szüksége”. A szakember óvatosságból azonban megjegyezte, hogy a döntés a következő parlamenti ciklusra tolódik.
A felvetésről a Financial Times Deutschland megállapította, hogy az egyik legkényesebb német belpolitikai kérdésről van szó. A magas üzemanyagárak már amúgy is erősen megterhelik a fogyasztókat, akiknek az államháztartás szanálása végett további adóemelésekkel is szembe kell nézniük. Ilyen viszonyok között autópályadíj bevezetéséről beszélni eléggé népszerűtlen dolog. Mint a lap emlékeztet, nem véletlen, hogy a szövetségi közlekedési miniszter, Wolfgang Tiefensee nemrég határozottan elutasította a személyautók utáni autópályadíj gondolatát.
Óvatos mozgás azonban kormányszinten is tapasztalható az ügyben. A koalíciós szerződésben az uniópártok és a szociáldemokraták egyaránt elfogadták azt az elgondolást, hogy kiterjesztik az infrastruktúrát felügyelő intézmény, a VIFG hatáskörét ilyen döntések előkészítésére. Németországban ma a szövetségi állam költségvetéséből finanszírozzák a gyorsforgalmú utak építését és fenntartását. Ehhez a fedezetet részben a jármű-, illetve az üzemanyag árába beépített adóból szedik be. Ezek az összegek azonban nem nyújtanak fedezetet azokra a hálózatbővítési feladatokra, amelyekre az országon átmenő tranzitforgalom miatt szükség lenne.


