BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bizonytalan kormányzati sztrádatervek, pedig az idő sürget

PPP-Projektek. Információink szerint elképzelhető, hogy ma jelentik be, miként finanszírozzák a sztrádaépítéseket. Úgy tudjuk, a gazdasági és a pénzügyminiszter tegnapelőtt este megegyezett erről, tegnap pedig közösen tárgyaltak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, aki a végső szót kimondja. Ami biztosnak látszik, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. lesz a forrásbevonó a PPP-projektekben. Azonban előfordulhat, hogy a kötvénykibocsátást más piaci forrással váltják ki, legalábbis vizsgálják ennek lehetőségét. Elképzelhető az is, hogy az állam által fizetett rendelkezésre állási díjról szóló szerződést – a korábbi tervektől eltérően – 75 évnél rövidebb időre kötik meg. Az előbbieket támasztja alá Kóka János gazdasági miniszter minapi kijelentése is, miszerint olyan javaslata van, amely kiállja a hitelesség próbáját, és elfogadható az EU számára. Szakmai körökben ugyanakkor nem értik, miért a tartózkodás, miért nem kérdezik meg Brüsszelt, és ha ott nemet mondanak a PPP-s kötvényfinanszírozásra, akkor nem érdemes ebbe az irányba menni. Bármi legyen is a döntés, az idő sürget, hiszen a sztrádák épülnek, a számlák jönnek, a már kétszer elhalasztott kötvénykibocsátásig felvett áthidaló hitelek pedig végesek. MK

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.