Dilemmában lehet a jegybank

Bár áprilisban az előző hónappal megegyező mértékű (és történelmi mélypontot jelentő), 2,3 százalékos inflációt mért a Központi Statisztikai Hivatal, egyre több tényező utal arra, hogy hamarosan véget ér az árindex csökkenése. Egyre gyűlnek ugyanis azok a tényezők, amelyek az árszínvonal gyorsuló ütemű emelkedése irányában hatnak.
A tartósan magas, ráadásul folyamatosan tovább emelkedő világpiaci olajárak először csak az üzemanyagot drágították, ám úgy tűnik, másfél év után elkezdődik a begyűrűzés egyéb területekre is – hívja fel a figyelmet Németh Dávid, az ING Bank elemzője, utalva a piaci energia növekvő árindexére. Ez természetesen csak az első lépés, és a fő kérdés az, hogy a szolgáltatások vagy az energiaigényes termelőágazatok területén mikor és milyen mértékben jelenik meg az árnyomás.
Hasonlóképpen tartósnak mutatkozik az árfolyam gyengülése, a kurzus nem tud huzamosabb ideig visszatérni a 260 euró/forintos szint alá. Ez talán nem okoz jelentős inflációs nyomást, de az iparcikkek deflációja eddig jelentős hűtő tényező volt, és ennek hatása most enyhülhet.
Az egyik legjelentősebb felfelé mutató kockázatot az élelmiszerárak jelentik: a múlt év vége óta látványosan pörgött fel az árdinamika, elsősorban az idényáras élelmiszerek egészen gyors ütemű (33 százalékos) áremelkedése következtében – mondja Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője, aki nem is számít a folyamat hirtelen megfordulására.
Mindezeken túl jelentős bizonytalansági tényezőt jelent a kiigazítási lépések árakra gyakorolt hatása. Egyelőre ezekről nem sokat lehet tudni, de a legtöbbször felmerült intézkedések hatása viszonylag könnyen kalkulálható. Az egységes, húszszázalékos áfakulcs (figyelembe véve, hogy bizonyos területeken a fogyasztókra hárítás akadályokba ütközik) bő egy százalékponttal, a húszszázalékos gázáremelés további 0,4 százalékponttal tolhatja feljebb az inflációs rátát – számol Németh Dávid. Érdemes azonban figyelembe venni azt is, hogy amennyiben ezek az intézkedések nem módosítják a várakozásokat, akkor csak egy évig terhelik az inflációt, miközben az intézkedések keresletszűkítő hatása az ellenkező irányba hat – veti fel Trippon.
Az infláció szempontjából kedvezőtlen jelenség az is, hogy a bérkiáramlás jelentősen emelkedett az első negyedévben. Mivel emögött vélhetően nem áll a gazdasági teljesítmény ugyanilyen mértékű javulása, ezt is az árfelhajtó tényezők közé sorolhatjuk, a munka termelékenységnövekedését meghaladó minimálbér-emeléssel együtt.
A tényezőket számba véve egyébként érdekes párhuzamot figyelhetünk meg. 2003–2004 fordulóján pontosan ugyanezek az elemek jelentek meg: árfolyamgyengülés, élelmiszerársokk, a korábbi jövedelemnövekedés elhúzódó hatása és az áfakulcs emelése. Most ezek a korábbinál kisebb mértékűek, ám cserébe itt van az emelkedő olajártrend is ráadásnak. Akkor az infláció jelentősen megugrott, ám érdekes módon reményt is a múltbeli tapasztatokból meríthetünk. Az ársokkot ugyanis akkor gyorsan elfojtotta a várakozások alacsony szinten való beragadása és az éles verseny árletörő hatása. Igaz, ebben jelentős szerepet játszott az EU-csatlakozás.
Érdekes kérdés, hogy a jegybank vajon hogyan reagál a folyamatokra. A monetáris tanács meglehetősen nagy gazdaságpolitikai bizonytalanság mellett hozza meg májusi kamatdöntését, ezt viszont megtámogatja majd az inflációs jelentés, benne részletes előrejelzéssel a jövő évi árfolyamatokról.
Az MNB prognózisa bizonyára emelkedik a három hónappal ezelőtti szintről, ám arról egyelőre nem lehet tudni semmit, hogy vajon a jövő évi háromszázalékos cél teljesüléséről mennyiben fest majd biztató képet. Németh szerint a májusi kisebb árindex-emelkedés (a tavasz végére 2,4 százalékos lehet az infláció) után nyáron eshet mélypontjára – két százalék körüli szintre – az infláció, innentől pedig felfelé vezet az út. A gazdaságpolitikai intézkedések hatását figyelmen kívül hagyva januárban már 3,2 százalékos lehet az árszínvonal-emelkedés üteme.