BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhalasztott határidők az e-díjszedésnél

Továbbra is számítani lehet arra, hogy jövő januártól bevezetik a elektronikus útdíjfizetési rendszert (ed), annak ellenére, hogy egy hónappal eltolódtak a kapcsolódó közbeszerzések határidői.

A csúszást az okozza, hogy az ed-projekt tanácsadói tenderének április végi eredményhirdetését egy hónappal kitolták – mondta lapunk érdeklődésére Sándor Zsolt, az Úkig stratégiai irodájának vezetője. Ez viszont magával vonta a rendszer infrastruktúrájának kialakítására indított szolgáltatási pályázat meghosszabbítását, mivel a kettő szorosan összefügg. Egyebek között a tanácsadói közbeszerzés győztesének kell kidolgoznia azt a díjpolitikai dokumentumot, amelynek alapján a szolgáltatói pályázaton ajánlatot lehet tenni. Az utóbbi tender részvételi fázisának határideje ennek megfelelően június 8-ára, a szolgáltatói szerződés kezdő időpontja pedig október 1-jére változott.

A rendszer indulására a pályázóknak kell ajánlatot tenniük, és ez a bírálati szempontok között a beszedési díj után a második helyen szerepel, az erre adható súlyszám az összesnek az ötöde.

Az ed – mint arról korábban beszámoltunk – az első lépcsőben a teherautóknál váltja ki a matricarendszert. Ezzel kapcsolatban azonban sok még a kérdőjel. Egyebek között nem dőlt el, hogy a teherautók az autópályákon kívül is fizetni fognak-e, nem tudni azt sem, milyen súlykategóriától vezetik be, és eldöntésre vár az is, hogy a díjak milyen költséget fedezzenek. Bizonytalan az alkalmazandó technológia is. Korábbi információink szerint például az utóbbi csak a szolgáltatásra kiírt közbeszerzés tárgyalásos szakaszában lehet téma. Az Úkig kiíróként a technológiafüggetlenség platformján áll, hiszen a pályáztatót csak az elvárt funkcionalitás, a minőség és az ár érdekli. A többi kérdésről a korábban május végére remélt megvalósíthatósági tanulmány alapján lehet majd dönteni. A megvalósíthatósági vizsgálatnak lesz része a díjpolitikai koncepció is. MK

Ed-pályázat

Részvételi határidő: 2006. június 8.

A részvételi szakasz eredményhirdetése: 2006. június 26.

A teljesítés kezdése 2006. október 1., befejezése 2011. december 31.

Becsült érték (HÉA nélkül): 30-40 milliárd forint

A részvételi szakasz eredményhirdetése: 2006. június 26.

A teljesítés kezdése 2006. október 1., befejezése 2011. december 31.

Becsült érték (HÉA nélkül): 30-40 milliárd forint-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.