BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Euro 2011: Beelőznek a lengyelek is - Magyarország lemarad?

Vége a lengyel kormány hosszú hallgatásának az euró bevezetését illetően: Kazimierz Marcinkiewicz külföldi újságírók előtt kijelentette, hogy Lengyelország a tervek szerint 2011-ben vezeti be az közös pénzt. Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott tíz ország közül egyedül csak Lengyelország nem tűzött ki időpontot a bevezetésre. A lengyel kormányfő utalt arra, hogy az államháztartás hiányára vonatkozó feltételt Varsónak jövőre teljesítenie kell, a legfrissebb statisztikai adatok szerint a deficit már tavaly is hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alá süllyedt. A nyugdíjalapokba való befizetések nélkül viszont meghaladja a 3 százalékos határt a hiány 2007-ben, s 4,1 százalék lehet. A késlekedés oka lengyel lapjelentések szerint abban keresendő, hogy nagyok a véleménykülönbségek a bevezetés időpontját illetően az ország vezető politikusai, illetve közgazdászai körében. Leszek Balcerowicz, a központi bank elnök mielőbbi belépést sürget az euró övezetbe, Lech Kaczinski elnök már kevésbé lelkes a korai csatlakozást illetően, a koalíciós partner, a Lengyel Családok Ligája pedig 2030-ig tolná ki az időpontot.
Mint ismeretes, Magyarország hivatalos csatlakozási dátuma az euróövezethez 2010, a szocialista politikusok több esetben úgy fogalmaztak, hogy 2008-ra meg kell teremteni az euróbeveztés feltételeit, ám azt nem mondták, hogy 2010-ben be is akarják vezetni az eurót. A szakemberek, kutatóintézetek erősen kétlik, hogy hazánk komoly államháztartási kiigazítás nélkül képes lesz erre. Még abban az esetben is, ha sikerülne 2008-ra teljesíteni a maastrichti kritériumokat, van olyan külföldi elemző intézet, amely szerint a túl gyors költségvetési lefaragások miatt az Európai Központi Bank fenntarthatatlannak ítélné a magyar teljesítményt. Ha ezt az Európai Bizottság is így látná, nem biztos, hogy jóváhagyná Magyarország csatlakozását az eurózónához.
Az elemzők többsége 2012 és 2014 közé teszi a csatlakozás reális időpontját. (MTI - VGO)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.