BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európai rajtaütés az MVM-nél

Az Európai Bizottság versenyügyi főigazgatóságának és a magyar Gazdasági Versenyhivatalnak egy hét főből álló küldöttsége kedden helyszíni vizsgálatot tartott a Magyar Villamos Művekhez tartozó Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító (Mavir) Zrt.-nél – közölte kedden a vállalat. A rajtaütés csak része annak a brüsszeli törekvésnek, ami véget vetne az európai energiapiacokon uralkodó áldatlan állapotoknak és végre maradéktalanul megvalósítaná az évtizede húzódó liberalizációs törekvéseket.

A Bizottság május 5-én kelt határozata értelmében vizsgálatot rendelt el, melynek célja alapvetően annak tisztázása, hogy az MVM Zrt. visszaélt-e erőfölényével (az uniós versenyszabályozás pontos kifejezése a "jelentős piaci erő") a Mavir Zrt.-n keresztül. „A vizsgálat jogszerűségének, mélységének, valamint a villamosenergia-iparágban szokatlan módjának tisztázásakor a Mavir ZRt. jogi szakértők véleményét is kikért” – áll a társaság közleményében, kiemelve, hogy ezt követően a Mavir a bizottsági határozat végrehajtása érdekében teljes mértékben együttműködött a vizsgálócsoporttal.

A május 5-i európai bizottsági határozat indoklása szerint az MVM vertikálisan integrált villamosenergia-ipari vállalat, amely nagyon jelentős piaci erővel rendelkezik, és „lehet, hogy domináns piaci szereplő”. A magyarországi beépített villamosenergia-termelő kapacitás 25 százalékának tulajdonosa és működtetője, valamint a független erőművekkel kötött villamosenergia-vásárlási megállapodásokkal (az úgynevezett PPA-kkal) együtt a magyar áramtermelő kapacitás több mint 60 százalékát ellenőrzi. A Bizottság szerint ez potenciálisan illegális versenykorlátozó helyzet, ami gátolja a piaci versenyt és így az árak csökkenésének, a fogyasztói jólétnek az útjában áll. (Bruxinfo)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.