BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fő szerep a kancelláriának

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) felelhet a közigazgatás, a kormányzati munka, illetve az önkormányzati rendszer átalakításáért – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a reformmunkát egy személyben Szilvássy Györgynek, a miniszterelnök jelenlegi kabinetfőnökének kell megszerveznie és koordinálnia – közvetlen beszámolási kötelezettséggel Gyurcsány Ferencnek.
A MeH-en belül jelenleg körülbelül ötven szervezeti egység, több mint harminc helyettes államtitkár és ennél is magasabb beosztású vagy épp nagyobb juttatáshoz jutó vezető van, ezenkívül három kft., két részvénytársaság, négy kht., egy közalapítvány és egy alapítvány tartozik a kancelláriához. Ezek a szervezetek összesen körülbelül ezer főnek adnak munkát. Mintaértékű lenne, ha az átszervezések a MeH-ben kezdődnének el, erre Sárközy Tamás professzor korábban már letett egy teljes körű koncepciót, ennek része, hogy a MeH a kormányzati munka komplex tudásközpontja legyen. Kérdés, hogy az összesen 11 helyen működő kancellária megújításához mennyire veszik figyelembe a javaslatokat, és valóban „házon belül” kezdik-e a reformokat. Sárközy szerint a MeH nem minősülhet országos hatáskörű szervnek, sőt ne legyen minisztérium sem (akkor nem kell közigazgatási és politikai államtitkár), csakis kormányzati intézmény, sajátos jogállással. Ha az átalakításokhoz a Sárközy-koncepciót is figyelembe veszik, akkor az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumtól elkerülhet a civil társadalommal való együttműködés – a Nemzeti Civil Alap működtetése is –, és átkerülhet a MeH-be. Idetartozna az európai integrációval kapcsolatos belső koordináció is, sőt a kancelláriához kapcsolva működne egy központi szolgáltató központ, amely az egész kormányzati szervezet gazdasági és egyéb infrastruktúrájáról gondoskodna.

Szervezeti torzulások

(Sárközy Tamás szerint a kancelláriát illetően)

Kormányzati káderközpont jelleg

Túlpolitizáltság

Szakpolitikai feladatok ellátása

Túl sok vezető és kezdő munkatárs

Drága működés

Szétforgácsolt feladatok

Kormányzati káderközpont jelleg

Túlpolitizáltság

Szakpolitikai feladatok ellátása

Túl sok vezető és kezdő munkatárs

Drága működés

Szétforgácsolt feladatok -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.