BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Fölösleges olyanokat mondani, hogy rajtunk múlik az ország jövője"

"Megdöbbent és kicsit meg is ijeszt az a felfokozott, hisztérikus hangulat, amely körülvesz bennünket" - mondta a szakember az O Globo című lapnak adott interjújában. "Ha egymás után másodszor is megnyerjük a vb-t, az egy fantasztikus siker lenne, de nem oldaná meg az ország gondjait, ahogy a korábbi győzelmeink után sem szűnt meg a szegénység, nem csökkent a bűncselekmények száma és a hajléktalanok sem költözhettek normális lakásokba. Pár napig jobb lehet az emberek közérzete, de teljesen fölösleges olyanokat mondani és írni, hogy rajtunk múlik az ország jövője, erre a hangulatkeltésre nincs semmi szükség." A szakember a Németországba utazó szurkolóknak is üzent. "Tudom, hogy elsősorban a média hatására a jeggyel rendelkező drukkereink abban a hiszemben kísérnek el bennünket Németországba, hogy a világbajnok meccseit szurkolják végig. Kérem őket, akkor se forduljanak a csapat ellen, ha esetleg valaki jobb lesz nálunk. Mi mindent megteszünk a győzelemért, de nagyon sok jó csapat szerepel a vb-n." Parreira a jövőjével kapcsolatban annyit mondott: ha Brazília megnyeri a világbajnokságot, folytatja a munkát a nemzeti együttes élén. "Nagyon megbántam, hogy 1994-ben a vb-sikerünk után lemondtam. Akkor borzasztóan zavart, hogy a győzelmünk után is többen bíráltak, mint dicsértek, ezért nem tudtam maradéktalanul élvezni a sikert. Mára megtanultam és tudomásul vettem, hogy a brazil válogatott nem képes olyan eredményt elérni, amely után mindenki felhőtlenül boldog." (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.