Friedman: Mégis lapos a föld

Teljesen véletlenül jöttem rá, hogy a világ lapos – fejtette ki a Közép-európai Egyetemen (CEU) szombaton tartott előadásában Thomas L. Friedman, a világ egyik legismertebb publicistája, a The New York Times kolumnistája. 2004 februárjában az indiai Bangaloréban, a globális kiszervezésipar egyik központjában készített interjúkat a call-centerekről, vagyis a telefonos ügyfélszolgálatokról. Rengeteg világcég helyezte ugyanis ki telefonos ügyfélszolgálati központját Indiába, elsősorban Bangaloréba.

„Azt próbáltam kideríteni, milyen lehet azoknak az élete, akik egész napjukat azzal töltik, hogy megpróbálják eltüntetni indiai akcentusukat, megpróbálják utánozni az amerikai kiejtést. De kiderült, hogy ez egy sokkal nagyobb téma. Kéthetes bangalorei utam során egy üzletember felajánlotta, hogy Indiában elkészíti az adóbevallásomat. Majd kiderült, könnyen lehet, hogy már most is az ő vállalata végzi ezt, mert a chicagói könyvelőcégem az egyszerűbb munkafázisokat kiszervezi Bangaloréba. Aztán kiderült, hogy sok amerikai kórházban a radiológusok a CT-képek elemzését és a diagnózisalkotást helyezik ki Indiába, illetve a Reuters hírügynökség a tőzsdecégek gyorsjelentéseinek elemzését Indiában végezteti el. Egy Brickwork nevű bangalorei cég közepes méretű amerikai vállalatok vezetőinek 12 óra leforgása alatt (amíg azok alszanak) elkészíti a másnapi előadásuk prezentációját PowerPointban, és reggelre elküldi az elektronikus postafiókjukba. Rájöttem, hogy a kiszervezés radikálisan átalakítja a mindennapi élet egyre több területét” – mondja Friedman.

De az is kiderült, hogy a kiszervezés csak egy eleme az elmúlt években a globalizáció miatt bekövetkezett forradalmi változásoknak. Az ezredforduló óta a technikai fejlődésnek köszönhetően a cégvezetők számára immár nemcsak a pénzügyi tőke vehető igénybe a világ bármely pontjáról, hanem a szellemi tőke, a szellemi munka is. A pálya el van egyengetve. Aki Indiában vagy Kínában születik, ma már éppúgy bekacsolódhat a globalizált munkafolyamatokba, mint aki Amerikában. „Kilapult a világ, mondta nekem az egyik vezető indiai üzletember. Azonnal elhatároztam, hogy írok erről egy könyvet. És ideje is volt, hogy egy időre kiszálljak a hírlapkészítésből, mielőtt valami nagy butaságot írnék a The New York Timesban” – emlékezett vissza budapesti előadásában a publicista.

A világ ugyanis Friedman szerint néhány év alatt radikálisan átalakult, s elkezdődött a globalizáció harmadik korszaka. Az első a publicista szerint Amerika felfedezésétől kb. 1800-ig tartott. Ekkor az országok és a vitorlásokat hajtó szél volt a globalizáció fő hajtóereje, és a nagy világ közepesre zsugorodott. A második korszak 1800-tól 2000-ig tartott. Ekkor az országok szerepét a multinacionális vállalatok, a szél helyét a gőz, majd a vasút és a robbanómotor vette át, és a közepes világ tovább zsugorodott. A harmadik korszak az ezredfordulótól tart, ebben a világ lapos és egészen kicsi lett. És most már az egyének a globalizáció legfőbb hajtóerejei, akik a technológiai fejlődésnek köszönhetően szabadon, a világ bármely pontján bármiben együttműködhetnek egymással, személyes találkozás nélkül – véli a háromszoros Pulitzer-díjas amerikai újságíró.

Friedman szerint tíz fő tényező okozta a világ „kilapulását”. Az első a berlini fal leomlása és a Windows operációs rendszer első igazán tömegesen elterjedt verziójának piacra kerülése, amely időben nagyjából egybeesett (1989. november 9., illetve 1990. május 22.). Ez lehetővé tette, hogy az emberek ablakot nyissanak a világra (hiszen a windows is azt jelenti: ablakok). A második tényező a Netscape, az első, tömegesen elterjedt internetes böngésző 1995-ös piacra lépése. Ez indította el az internet forradalmát, ez okozta a dotcomboom néven ismertté vált jelenséget, vagyis az internetalapú cégek tőzsdei értékének szédületes felfutását. A kilencvenes évek második felében fokozatosan született meg a harmadik nagy kilapító, méghozzá az adatátviteli protokollok rendszere. Ezek minden szoftvert kompatibilissé tettek egymással. Így vált lehetővé, hogy közös, zökkenőmentes globális munkafolyamatok jöhessenek létre, mert az adatátviteli protokollok lehetővé teszik, hogy a világon bárki bárkivel együttműködjön.

A többi hat tényező mind az előzőkre vezethető vissza, az azok által lehetővé tett együttműködés új formája: a nyílt forráskódú számítógépes programok, a feladatok bangalorei típusú kiszervezése (outsourcing), a gyártás kihelyezése (offshoring), az ellátási (disztribúciós) láncok kiépítése a világ legnagyobb kiskereskedelmi hálózata, a Wal-Mart mintájára, a bangalorei kiszervezés ellentéteként létrejött insourcing (vagyis egy bizonyos munkafolyamat cégen belüli, de elkülönülten, kizárólag arra a munkafolyamatra koncentráló részlegnek való átadása – erre még igazán jó magyar szó nincs is, elvégre „beszervezésnek” mégsem fordíthatjuk…), a Google-féle nagy keresőprogramok és a mindezekből kinövő újabb és újabb technikai csodák, amelyeket Friedman szteroidoknak nevez (ilyen például a drót nélküli szélessávú internet-hozzáférés a közlekedési eszközökön vagy az ingyenes számítógépes telefon, a Skype, a podcasting, a Wikipedia stb.).

Ezek együtt néhány év alatt legalább akkora forradalmat jelentenek az emberiség történelmében, mint a könyvnyomtatás feltalálása volt, s éppúgy mindent meg fog változtatni – érvel Friedman. A kérdés csak az, amit mindenkinek fel kell tennie magának, hogy ezek a változások csak megtörténnek vele, vagy ő maga is alakítójuk lesz. Ha a második mellett dönt, akkor a globalizáció nyertesei közé tartozik majd.

Az esélyek egyenlítődnek ki. Persze a folyamat még nem fejeződött be, inkább csak az elején vagyunk. „Pontosabb lett volna azt írni, a világ kilapulófélben van” – ismeri el Friedman. Önmagában a kilapulás nem jó és nem rossz.

Amit az emberek csinálnak belőle, az lehet jó vagy rossz, hiszen például Oszama bin Laden is a lapos világnak köszönheti, hogy sikerültek a szeptember 11-i terrorakciók – véli a The New York Times újságírója.

Az esélyek egyenlítődnek ki. Persze a folyamat még nem fejeződött be, inkább csak az elején vagyunk. „Pontosabb lett volna azt írni, a világ kilapulófélben van” – ismeri el Friedman. Önmagában a kilapulás nem jó és nem rossz.

Amit az emberek csinálnak belőle, az lehet jó vagy rossz, hiszen például Oszama bin Laden is a lapos világnak köszönheti, hogy sikerültek a szeptember 11-i terrorakciók – véli a The New York Times újságírója. Kritikusok Friedman nézeteit sokan részben vagy teljesen elvetik, mások túlságosan leegyszerűsítőnek találják. Az alábbiakban néhány kritikusa véleményének lényege olvasható, amelyet szintén a szombati CEU-konferencián foglaltak össze.

John Gray, A London School of Economics professzora: Friedman gondolatainak zöme nem új. Sokan mondták már, hogy a történelem a státusoktól a szerződések felé irányuló mozgás, az autonómiák fokozatos erősödése. A mai globalizációt ráadásul nemcsak az egyén hajtja, hanem az is, hogy a nagyvállalatok együttműködnek az államokkal. Erre a legújabb példa a Gazprom vezetékszerzési kísérlete Nyugat-Európában. Friedman sokszor normális jelenségeket ír le, a globalizáció olyan jellemvonásait, amelyek már 19. században is jelen voltak. Igazából semmi nem új, a globalizációt alakító erők, jelenségek mind régiek. És illúzió azt gondolni, hogy a globalizáció révén eljön a szerződésalapú világ. Az emberi természetet ugyanis nem változtatja meg a globalizáció.

Shalini Randeria, A Zürichi Egyetem, indiai származású professzora: Friedman a globalizáció nyerteseinek szemszögéből mondja el a történetet. Sok nyertes van Indiában is, ezt szeretik hallani. Ezért olyan nagy a citációs indexe. Az a kérdés, melyik részét nézzük a globalizációnak. Van olyan része, ahol igazak Friedman tézisei. Van viszont, ahol óriási az amerikai hegemónia, unilaterizmus, lásd például Hollywood. A fejlett világ napi egymilliárd dollárt költ agrártámogatásra, s ez éppen az ellenkezőjét jelenti a kilapításnak. Az is furcsa, hogy miközben az egyént nevezi legfőbb hajtóerőnek, az elemzése alapegysége továbbra is a nemzetállam, tehát ő maga is régi fogalmakban gondolkodik. Azt is figyelembe kellene venni, hogyan lehetne kompenzálni a globalizáció veszteseit.

Jean-Jacques Salomon, A párizsi Conservatoire National des Arts et Metiers professzora: A világ valóban kilapulóban van, létezik egy közös, nyugati racionalitás. Sok más racionalitás is létezik azonban, a leírás csak a nyugatiban érvényes. Friedman leegyszerűsítésének az oka a hagyományos amerikai naivitás, amely a történelem ismeretének hiányából fakad. Ugyanez az oka Fukujama világképének, aki néhány éve a történelem végéről írt. Friedmannek akkor lenne igaza, ha a világ csak vállalati menedzserekből állna. A globalizált intézményekben valóban lapos a világ, de India kétharmadának a riksa és a tehén a realitás. Egyébként a középkorban a kolostorokban élő értelmiségiek szintén anélkül álltak kapcsolatban egymással, hogy találkoztak volna, nekik már akkor is teljesen lapos volt a világ.

Helga Nowotny, Az Európai Kutatási Tanács alelnöke: Az újnak mindig valahogy kapcsolódnia kell a régihez, különben nem tudnánk befogadni, tehát értelmetlen azt nézni, mennyire újak ezek a gondolatok. A fő kérdés most az, kinek van szabad hozzáférése a tudáshoz. Ki a tulajdonosa, a birtokosa a tudásnak? Mi a helyzet a szellemi tulajdonjogokkal? Zajlik a kutatás elkerülhetetlen privatizációja, mert a kutatók sokszor könnyebben találnak maguknak finanszírozókat a magánszférából. Ez elkerülhetetlenül átalakítja a tudás tulajdonviszonyait. A globális gazdaságban a legjobb cégek versengenek a legjobb egyetemek legjobb végzős hallgatóiért, s eközben a digitalizálás közvetlenül fenyegeti mindenki munkahelyét. A verseny elképesztő mértékben felerősödik.-->