BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gazdaságilag irracionális, szociálisan méltánytalan a gázárkompenzáció

Hegedűs Miklós a GKI igazgatója a Magyar Hírlapban elemzi a gazdaságban elvégzendő feladatokat. A szakember megállapítja, hogy a választások ismét bebizonyították, hogy a szélesebb közvélemény nem érti a költségvetés makrogazdaságban elfoglalt szerepét.
Helyzetértékelése szerint idén a tényleges bevétel 80-100 milliárddal maradnak el a tervezettől, míg a kiadások 250-300 milliárddal haladják meg az előirányzott összeget. Véleménye szerint érdemi beavatkozás nélkül az idei hiány közelebb lesz a 2000 milliárdhoz, mint a tervezett 1500 milliárdhoz.
Hegedűs szerint a helyzet komoly, igenis megszorításokra van szükség, hogy az említett 2000 milliárdot az év végére a felére lehessen lefaragni. A feladat nem lehetetlen, ám fájdalommentesen képtelenség levezényelni: mindenkinek részt kell válalni a megszorításokból. Hegedűs úgy véli, hogy ebből a szempontból "nem egészen megnyugtató az üzleti szféra meghatározó szereplőinek közös ''kiáltványa''", mert "azt sugallja, hogy a hiány kialakulásához az üzleti szférának semmi köze, ebből következően a kiigazításban sem igazán érintett, sőt a társadalom egészét megterhelő lépésekkel szemben – kimondva, ki nem mondva – a vállalkozások terheinek mérséklésében reménykedik."
A szükséges intézkedésekhez a szerző szerint a választások megadták a kellő politikai és erkölcsi alapot, és az is biztató, hogy a reálgazdaság megbízhatóan működik.
A szakember véleménye szerint nem elég pusztán a kiadásokat mérsékeln, a bevételek növelésére is szükség van.
Hegedűs az áfa 2-3 százalékos emlését vagy bevételeket növelő egységesítését javasolja.
"A kőolaj és földgáz világpiaci árának jelenlegi szintje és várható alakulása mellett nem tartható a lakossági földgázfogyasztáshoz kapcsolódó kompenzációs rendszer. Ez ugyanis gazdaságilag irracionális, szociálisan pedig méltánytalan" - teszi hozzá a szerző.
Ha csak a legszegényebbek kapnának támogatást, az már százmilliárdos pozíciójavulást eredményezne a költségvetésben.
Hegedűs az adókedvezmények és az állami támogatások rendszerének átláthatóságának növelését, az adózók körének szélesítését is elengedhetetlennek tartja. (Magyar Hírlap)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.