BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Járai a hatalommániáról és önelégültségről

- Miért tartotta fontosnak az MNB, hogy részt vegyen egy alternatív gazdasági program kidolgozásában?
- A kérdés jogos, valóban szólnak érvek a mellett, hogy a jegybankoknak általában nem dolga az ilyesmi. Ám úgy láttuk, az MNB-ben van olyan szakmai bázis, amelyik segítheti a CEMI kezdeményezését. Mivel a reformok előkészítettsége igen gyenge, úgy gondoltuk, érdemes hozzájárulnunk a munkához.
- Ön meglehetősen pesszimista a változásokat illetően.
- A hatalommánia és az önelégültség csak néhány kirakatintézkedésre elegendő, azt látom, hogy a hazai politikai elit nem alkalmas a reformok végigvitelére. Ezért is javasoltam a Nemzetközi Valutaalap bevonását. Ráadásul a társadalmi környezet is igen rossz a változásokhoz.
- A társadalom ezzel kapcsolatos beállítottságát részben a politikai elit befolyásolja.
- Így van, ezért az lenne a dolga, hogy felkészítse a reformokra az embereket, ám ez nem történik meg. Felemlegethető a közgazdász értelmiség és a média feladata is. Ráadásul nem is egy nagy átalakításról van szó: a világ változására folyamatos reagálás szükséges, és a mostani lemaradásunk ledolgozása után sem változatlan környezetbe kerülünk, újabb és újabb kihívásoknak kell majd megfelelnünk.
- Mi a kiút?
- Nemcsak gazdasági, társadalmi átalakulásra is szükség van. A közbeszerzésnek nevezett színjáték, a kiterjedt adócsalás, az elburjánzott korrupció, a demokratikus intézmények meggyengülése hosszú távon nem tartható, ezen változtatni kell.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.