BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jönnek a megszorítások: egyik a másik után

Az állami bérek két évre való befagyasztása, 90 ezer fős létszámcsökkentés az állami szektorban – többek között ez szerepel abban a CEMI tanácsadó intézet által megalkotott, 1000–1300 milliárd forintos megtakarítást célzó alternatív gazdasági programban, amely az eddig nyilvánosságra kerülő elképzelések közül messze a legrészletesebb. Már rég túl vagyunk azon, hogy pártpolitikai ügyként tekintsünk a magyar gazdaság fenntarthatósági problémáira – mondta Csaba László, a kidolgozást felügyelő szakmai testület vezetője, aki kiemelte: a programot nem érdekképviseletként írták, így nem önérdekmotivált elképzelések vannak benne.
Kétségtelen, a helyzetnek megfelelően elég erőteljes kiigazítási lépéseket tartalmaz a CEMI javaslatcsomagja, a készítők azonban hangsúlyozták: nem mechanikus kiadáscsökkentő és adóemelő lépésekről van szó, hanem a foglalkoztatottság jelentős növekedését megcélzó intézkedésekről is, mert enélkül a kiigazítás csak rövid távon lehet hatásos. Az állami szektort a már említett intézkedésekkel alapos fogyókúrára fognák a program készítői, ám emellett a lakosság terhei is emelkednének. Igaz, a számítások szerint ezek többsége a reformintézkedések hatására legkésőbb 2010-ig kivezethető lenne a rendszerből, de az áfakulcsok három százalékpontos emelése és a 18 százalékos kamatadó addig is apasztaná a háztartások jövedelmét.
Emellett az adórendszer átalakítását is javasolják a szakemberek: a személyi jövedelemadó felső jövedelemkulcsa 3,4 millió forinttól lépne be a mostani 1,55 millió helyett, jelentősen szűkítenék viszont az adókedvezményeket és szélesítenék az adóalapot. Az evát és az ekhót megszüntetnék, bevezetnék az ingatlanadót. A munkajövedelem közterheit jelentős járulékcsökkentéssel mérsékelnék, de alternatívaként megfogalmazódott az is, hogy a nyugdíjjárulékon kívül minden más járulékot eltörölnének, és bevezetnék a fix összegű egészségügyi járulékot (ennek mértéke nagyjából annyi, amennyi a jelenlegi szabályok szerinti 80 ezer forintos bruttó bért terheli).
A program nem csodaszer, az idei költségvetési hiányt aligha mérsékli komolyan. Az intézkedések közül ugyanis sok először csak viszi a pénzt (például a közalkalmazottak végkielégítése), így illúzió azzal számolni, hogy az idén a piaci előrejelzéseknél kisebb lehet a hiány. Sőt, az államháztartáson kívüli intézmények (BKV, MÁV) adósságának szokásos, ciklus eleji átvállalásával tíz százalék körül lehet az idei GDP-arányos deficit. A nagy kérdés az, hogy a következő két évre az idei intézkedések megteremtik-e az alapot egy évi több százmilliárd forintos kiigazításhoz.
A pénzügyi válság enélkül elkerülhetetlen, márpedig a piac által kikényszerített konszolidáció a nemzetközi tapasztalatok szerint mindig fájdalmasabb, nagyobb növekedési áldozatokkal jár – hívta fel a figyelmet a szakmai testület másik tagja, Jaksity György, a Concorde vezérigazgatója. (A testület tagja még Chikán Attila egyetemi tanár, Járai Zsigmond jegybankelnök és Simor András, a Deloitte elnök-vezérigazgatója.) Mindenesetre figyelmeztető jel, hogy az alternatív program bemutatóján a svéd és a finn szakember is saját országa példáját bemutatva kénytelen volt egy piac által kikényszerített reformprogramról beszélni. Biztatásként viszont a szlovák példa szolgált, ahol különösebb piaci nyomás nélkül is jelentős átalakításokat hajtottak végre az államháztartás működésében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.