Keményebben fogják majd a tárcákat
Az előző másfél év kormányzási technikájához képest jóval centralizáltabb vezetésre készül Gyurcsány Ferenc a most kezdődő ciklusban – állították lapunknak kormányzati tisztségviselők. Szilvásy György jelenlegi kabinetfőnök vezeti a tervek szerint a Miniszterelnöki Hivatalt, személye lesz az egyik garancia arra, hogy „keményebben” fogják a tárcákat. Egyes hírek szerint a kancellárián belül a minisztériumokat felügyelő csapat dolgozik majd, ám ennek felépítése még nem kidolgozott. A központosítás célja a jelenleginél hatékonyabb működés mellett az is, hogy valódi miniszterelnöki kormányzás jöjjön létre, ahol a kormányfő szerepe az ezt megelőzően működött szocialista-liberális koalíciókhoz képest sokkal erősebb. Gyurcsány Ferencnek és kabinetjének minden, a tárcáknál folyó munkáról tudnia kell a jövőben, a programokat, a célokat, a kommunikációt centralizálják majd, a döntéseket pedig különféle egyeztetéseken hozzák meg. Az érintettek tagadják, hogy az Orbán-kormány alatt működtetett tükörreferatúra rendszerét állítanák viszsza. Azt viszont ígérik, hogy a minisztériumoknak, az apparátusoknak határozottabban osztják ki a feladatokat, s a jelenleginél határozottabb lesz a számonkérés is.
Az Orbán-kormány alatt működtetett referatúrák legfontosabb szerepe az volt, hogy rendszeresen tájékozódjanak a minisztériumok munkájáról, azok előterjesztéseit, törvényjavaslatait kormányzati szempontok alapján értékeljék, s ellenőrizzék, a kormányprogramban kitűzött céloknak megfelelően dolgoznak-e. Az öt referatúra lefedte az összes tárca munkáját, jelentéseket készített a kormányfőnek és a kancelláriaminiszternek arról, hogy a tárcák teljesítették-e a kormány törvényalkotási programjában rájuk kiszabott feladatokat. A referatúrákat a miniszterelnök meghosszabbított karjaként tartották számon, a „korabeli híradások” szerint a tárcáknál csak „Orbán ostorának” nevezték azokat. A tárcákkal való vitákat „házon belül” oldották meg, nem vitték nyilvánosság elé az ügyeket.
Konyhai kabinet Nagy-Britanniában
A brit gyakorlatban mára a kormányülés inkább az általános politikai vita helyszínévé változott, a tényleges döntéseket a miniszterelnöki kabinet által működtetett bizottságok, informális csoportok hozzák.A „konyhai kabinet” nevet viselő testület Tony Blair működése óta inkább személyes tanácsadókból áll, a fontos döntések pedig már az előtt megszületnek, mielőtt összeülne a kormány.
A „konyhai kabinet” nevet viselő testület Tony Blair működése óta inkább személyes tanácsadókból áll, a fontos döntések pedig már az előtt megszületnek, mielőtt összeülne a kormány. -->


