BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kóka kiáll a 2010-es euró mellett - még népszerűségvesztés árán is

Az új kormány elkötelezett az euró 2010-es bevezetése és a költségvetés egyensúlyának 2008-ra történő helyreállítása mellett - jelentette ki Kóka János gazdasági miniszter szerdán Budapesten.
Erwin Huber bajor gazdasági miniszterrel folytatott tárgyalásán a miniszter kijelentette: az új kormány világossá kívánja tenni a nemzetközi világ számára is, hogy tudják, milyen lépéseket kell tenni az egyensúly helyreállítása érdekében.
"Ezeket akkor is meg kell lépni, ha esetleg politikai népszerűség-vesztéssel járnak" - tette hozzá a magyar gazdasági miniszter. Minden egyéb a stabilitási cél elérése után következhet - jegyezte meg a gazdasági tárca vezetője.
Kóka János elmondta: Magyarországot jelenleg egy jól működő, intenzíven fejlődő gazdaság és egy rosszul működő, pazarló, sok elemében korszerűtlen államapparátus jellemzi. Hozzátette, hogy nem önmagában a költségvetés hiányának mértéke okoz súlyos problémákat, hanem elsősorban a struktúra átalakítására van szükség. Szavai szerint enyhít a nehézségeken a következő hét évben Magyarország számára elérhető mintegy 22 milliárd euró fejlesztési forrás.
Kóka János a bajor-magyar gazdasági együttműködés területén három témát jelölt meg: a kelet-magyarországi befektetések serkentését, a gyorsvasút-fejlesztést és a harmadik piacon megvalósuló együttműködést. Erwin Huber a felvetéssel egyetértett, hozzátéve, hogy kiemelkedően fontosnak tartja a közlekedési infrastruktúra fejlesztését.
Hozzátette: a TEN-hálózat keretében a Párizs-München-Bécs-Budapest vasútvonal fejlesztése érdekében már megindultak a munkálatok a Stuttgart-München-Augsburg vonalon. A bajor miniszter egyetértett Kóka János azon felvetésével is, hogy a magyar vállalkozások jó kapcsolatait kihasználva közösen lépjenek fel a nyugat-balkáni piacon. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) adatai szerint a Bajorországba irányuló magyar export a korábbi évek visszaesését követően tavaly ismét lendületet vett, és mintegy 10 százalékkal nőtt. A Bajorországból Magyarországra irányuló szállítások pedig mintegy 18 százalékkal haladták meg az előző évi szintet. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.