BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leesett a tantusz: Sokba kerül a színlelés

Parázs vita alakult ki a Média Hungary 2006 konferencián a színlelt szerződések felszámolásával kapcsolatban, miután az érintettek számára most vált világossá, hogy jelentős összegű bírságokra számíthatnak akár egyetlen jövőbeli szabálytalan kontraktus feltárása esetén is. Sokba kerülnek a július elseje után megkötött színlelt szerződések, ezzel ugyanis a most lejáró moratóriumi időszakra szóló védettségüket is elveszítik az érintettek – jelezte Szatmári László, a Pénzügyminisztérium szakértője Ha a hatóságok jogellenes kontraktusokra bukkannak a jövőben, akkor a társaságok korábbi megállapodásait is vizsgálhatják, és minden egyes színlelt szerződés kapcsán súlyos büntetéseket róhatnak ki. Mindez akár egyénenként tízmilliós nagyságrendű is lehet.
Gonda Gáspár, az RTL Klub jogi tanácsadója szerint nincsenek meg a pontos játékszabályok. Walchné Kremlicska Katalin, az APEH főosztályvezetője viszont úgy véli: két és fél éve adott a modell, hogy a jogviszonyokat rendezzék a médiatársaságok – átminősítéssel és az ekhóval.
Az ellenőrzés során a hatóságok szabad kezet kapnak. Burik Mária, a foglalkoztatási tárca illetékese elmondta: a munkaügyi ellenőr akár a cég által használt biztonsági kamerával rögzített felvételeket is vizsgálhatja egy-egy színlelt szerződés gyanúja kapcsán, amellett, hogy összeveti a munkahelyen tapasztaltakat, tevékenységeket a szerződésben foglaltakkal.
A színlelt szerződések legkésőbb június 30-ával történő felszámolását az is ösztönzi, hogy az idén az APEH kiemelt figyelmet fordít erre. A bújtatott munkaviszony alapján történő munkavégzés számos szakmát érint, ám közülük csak a médiában dolgozók és a művészeti foglalkozást űzők számára adatott meg, hogy az ekhó révén viszonylag mérsékelt jövedelemvesztés árán „ússzák meg”, ha legálisan kívánják a továbbiakban folytatni a munkájukat. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.