BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Londoni elemzők: Nem a kívánt hatást érte el a kormány húzása

Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a konszenzusnál magasabb, stagnáló magyarországi infláció azt jelzi, hogy az év eleji áfa-csökkentés nem jelent meg teljes egészében a fogyasztói árakban.
Juliet Sampson, az HSBC befektetési csoport londoni európai feltörekvő piaci konzultánsa az áprilisi inflációs adatok csütörtöki ismertetése után az MTI-nek azt mondta: a kezdeti várakozás az volt, hogy az áfa-csökkentés teljes egészében átszűrődik a fogyasztói árakba, és csökkenti az inflációt. A hatás azonban nem éri el a várt mértéket, tette hozzá. Emellett a kiskereskedelmi adatokból az is kitűnik, hogy a belső fogyasztás változatlanul erős, mondta az HSBC londoni elemzője.
Sampson szerint mindez arra mutat, hogy inflációs kockázatok mutatkoznak, különösen abban az esetben, ha a forint gyenge marad. Jövőre negatív bázishatások is belépnek, éppen az idei év eleji - az inflációt mindazonáltal lassító - áfa-csökkentések miatt, és az összehasonlító bázis is magasabb lesz a vártnál, tette hozzá.
Az elemző ugyanakkor nem adott előrejelzést a várható pénzügypolitikai reakcióra, mondván: ahogy a forint, úgy a kamatok is "mindkét irányban mozdulhatnak".
Sampson szerint a 12 havi inflációs adatok várhatóan júliusban érik el a mélypontot 2 százalékkal; a szakértő az év végére 3 százalékos éves összevetésű inflációt vár. A Goldman Sachs globális befektetési csoport londoni irodájának csütörtöki kommentárja szerint is "egyre nyilvánvalóbb", hogy az év eleji áfa-csökkentések nem szűrődnek át maradéktalanul az árakba, ami "azt jelenti, hogy az alapszintű inflációs összkép romlik". Ennek egy része rövid távon visszafordítható - például az élelmiszerárak hajlamosak a kilengésekre -, a kockázatok azonban arra mutatnak, hogy az idén és jövőre várható költségvetési kiigazító lépések hatni fognak az árakra, köztük a háztartási energiáéra, vagy a nem közvetlen adókra, áll a Goldman Sachs csütörtöki elemzésében.
A ház őszre MNB-kamatemelést jósol, elsősorban az általa várt forintgyengülés miatt, de a kommentár szerint az alapszintű inflációs kockázat is egyre inkább a monetáris szigorítás felé mutat. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.